Aktuális

Nem hétköznapi: Kukásautót vezet Mónika és imádja a munkáját

Hu-Zo

Létrehozva: 2020.03.10.

Öt gyermeke van a zalabéri Kispálné Németh Mónikának. A legnagyobb 18, a legkisebb 10 éves. Amikor lejárt a gyermekgondozási segély, munkalehetőséget keresett.

Forrás: Zalai Hírlap/Katona Tibor

Láttam a Zalaispa Zrt. hirdetését, hogy kukásautóra keresnek vezetőt, és jelentkeztem – mesélte a Borsnak Mónika, aki a párja mellett már többször ült kamionban, így hozzászokott az ilyen nagy monstrumokhoz. A férje még biztatta is, hogy nyugodtan próbálja ki magát. 

Nem volt gyakorlatom, sok reményt nem fűztem hozzá, de pár hét múlva felhívtak, hogy jöhetek. Egy hétig még sofőr mellé ültettek, de nem volt gond, és büszke voltam arra, hogy nőként is megfelelően tudok teljesíteni. Jó előjel volt, hogy amikor autósiskolába jelentkeztem, hogy szeretnék C kategóriás vizsgát tenni, pozitívan fogadtak és elsőre sikerült.  

A munkaidő hattól fél háromig tart, de ha csúszás van, a napi útvonalat akkor is be kell járni.   

– Egy kukásautót nehezebb vezetni, mint egy kamiont, mert szűkebb helyeken kell lavírozni és vannak utcák, ahova csak tolatva lehet bemenni, de én szeretem ezt csinálni. A kisebb fiam szerint, aki tizenkét éves, ez jobb buli, mint a billencs autó, amin a párom most dolgozik – mesélte Mónika. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146437_auto_resized.jpg
origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145698_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146090_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146262_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: ennyi esély van a béketárgyalásokra az oroszok szerint + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713605111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713605111
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban