Aktuális

Most várjanak az autóvásárlással!

Bors

Létrehozva: 2020.03.22.

A koronavírus gyors európai terjedése miatt az autóiparban is fennakadások jönnek, miután a héten több márka is gyártóüzemeinek átmeneti bezárása mellett döntött.

Forrás: MTI

Elsőként az olaszországi Fiat-üzemekben fejezték be a gyártást, majd szorosan ezt követően a PSA Csoport, vagyis a Peugeot, Citroën és Opel márkák termelését állították le a héten.

Ez már érinti a magyarországi szentgotthárdi üzemet is, de az Audi győri gyára is leállította a termelést. A Suzuki esztergomi gyárában a határzár mellett is próbálták fenntartani a termelést, végül csakúgy, mint a Mercedes kecskeméti gyára is inkább a bezárás mellett döntöttek. A Suzuki esetében ez 3200, míg a kecskeméti üzem esetében 4000 dolgozót érint.

Két hét zárt kapu

A Volkswagen Csoport is üzemeinek kezdetben két hétre való bezárását jelentette be, melynek több oka is van, és ezen okok valószínűleg a többi márkára is egyaránt érvényesek.

Először is dolgozóik, munkásaik egészségét tartják szem előtt, hiszen amikor az emberek már nem találkozhatnak játszótéren vagy koncerteken, nem mehetnek templomba vagy este egy étterembe, és már nem vásárolnak autót, illetve a Volkswagennek például beszállítási problémái is vannak, a termelés nem mehet egyszerűen úgy, mintha semmi sem történt volna.

Tragikus kereskedelem

Amellett, hogy természetesen a hazai kereskedésekben sem folyik éppen érdemi munka, ezek a gyárleállások azokra a megrendelt és még le nem gyártott autókra is hatással lesznek, melyeket a vásárlók már epekedve várnak. 

Várhatóan a szervizelést egyelőre ez még nem érinti, bár az alkatrészgyártó üzemek is leállnak sorra, a raktárakban lévő cseredarab-mennyiségek hosszabb távon biztosítják a biztonságos közlekedéshez szükséges alkatrész-utánpótlást.

A kereskedők várnak

Az autókereskedők egyelőre kivárnak, de elképzelhető, hogy a kereslet csökkenése miatt akár további kedvezményeket is nyújtanak majd, ugyanakkor ez csak a raktárkészleten lévő autókra vonatkozhat.

A gyárak leállásai miatt ugyanakkor hosszabb távon, az év végéig komoly fennakadások is lehetnek az ellátásban, hiszen a most bezárt gyárak hetekig nem fognak termelni, ami még csökkenő kereslet mellett is egyes típusoknál fennakadásokat is hozhat.

Ez például a családi kedvezménnyel megrendelt, és már egyébként is alkalmanként féléves várakozási idővel számoló modelleknél további jelentős csúszásokat hozhat.

Rontja a magyar vásárlók helyzetét, hogy az autógyárak hazánkban kedvezőbb, általában nyomott árakon értékesítik autóikat, így amikor vissza is áll majd a termelés, akkor sem valószínű, hogy először nem a jól fizető német és más nyugat-európai piacokon fogják a késéseket behozni, és addig a magyar piacra kevesebb autót juttatnak csupán.

Szóval aki arra készült, hogy a családi akcióban érkező autó finanszírozásához a jelenlegi autó értékesítésével járul hozzá, nekik azt javasoljuk, még várjanak az értékesítéssel, mert egyelőre senki nem fogja tudni megmondani, mikor is érkezhet meg az új autó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715085311
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715085311
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715085311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715085311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715085311
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?