Aktuális

Megérkezett az első, orvosi eszközöket szállító gép Kínából

MTI

Létrehozva: 2020.03.23.

A Wizz Air repülőgépe, fedélzetén orvosi védőeszközökkel megérkezik Sanghajból a Liszt Ferenc-repülőtérre 2020. március 23-án.

A gép a koronavírus elleni védekezéshez használható védőruhából harmincezret, orvosi védőmaszkból nyolcvankétezret hozott.

Közölték: a Wizz Air legújabb repülőgépével március 20-án szálltak fel azok a tapasztalt pilóták, akik hat országon át összesen 50 óra alatt több mint kilencezer kilométert megtéve érték el Sanghajt, hogy onnan csaknem 11 tonnányi egészségügyi segédeszközt repítsenek Budapestre. Az orvosi eszközöket szállító W6 9012 járatszámú Wizz Air repülőgép a fedélzetén 30 050 darab védőruhával és 82 000 darab orvosi maszkkal érkezett a fővárosba. A Sanghajból érkező gépet Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, Gazsó Balázs, az ITM közigazgatási államtitkára és Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora fogadta.

A közlemény kiemeli: a koronavírus elleni védekezésben a védőfelszerelések fontosak, a kormány pedig mindent megtesz azért, hogy készleteinek számát növelni tudja. A mostani beszerzést az ITM megbízása alapján a Semmelweis Egyetem folytatta le. A közeljövőben újabb orvosi eszközöket tartalmazó szállítmány érkezik Magyarországra. A beérkezett készleteket elsősorban az egészségügyi dolgozók fogják megkapni, akikre különösen vigyázni kell és mindannyian hálásak lehetünk nekik a szolgálatukért - írták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145003_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Mi baj lehet? – gondolhatta a tolató sofőr, aztán jó gyorsan kiderült, hogy mi baj lehet + fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot