Egy negyedikes diák tornaóra közben kisétált, és az öltözőben felakasztotta magát Kozármislenyben

Egy negyedikes diák tornaóra közben kisétált, és az öltözőben felakasztotta magát Kozármislenyben

diák
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 05. 20:33
Az eset szerdán történt, amikor a magával végezni akaró negyedikest a saját diáktársai menthették meg. A gyerek sérülései szerencsére nem súlyosak, ám lelkileg komoly támogatásra szorul.
Bors

A hírt közlő egyik szülő nagyon feldúlt volt, mivel szerda késő délután azt vette észre, hogy gyermeke nagyon zaklatott. Amikor többször rákérdezett, elárulta a gyerek, hogy az egyik osztálytársa tornaóra közben felakasztotta magát az öltözőben.

Ezt az információt más szülő is megerősítette. A gyerekek mindannyian ugyanazt a történetet mesélték el otthon. 

Azon a bizonyos tornaórán, ami az egész negyedikes évfolyamnak volt megtartva, az egyik feladat sikertelen végrehajtását követően a gyerek elhagyta az órát, mondván: akkor most öngyilkos lesz. 

Bement az öltözőbe, ahol tényleg felakasztotta magát. Egy sokkal erősebb, magasabb osztálytársának sikerült megmentenie a fiú életet. 

Van segítség

Öngyilkossági gondolatok esetén az Ifjúsági Lelki Elsősegély a 137-00 ingyenes számon elérhető hétköznapokon 17-21 óra között, illetve a Magyar Telefonszolgálatok Országos Szövetsége a 116-123 ingyenes számon érhető el 24 órában.

Szabad Pécs

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.