Egy 18 éves angol fiatal veszítette életét a koronavírus-fertőzésben, egy 12 éves pedig haldoklik

Egy 18 éves angol fiatal veszítette életét a koronavírus-fertőzésben, egy 12 éves pedig haldoklik

fiatal
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 23. 20:30
Bors

Egy 18 éves angol fiú is életét veszítette a koronavírus-fertőzésben. Az Egyesült Királyságban immáron 281 halálos áldozatot követeltelt a gyilkos kór, és 5683 embernél mutatták ki a vírust, de sokan ennek ellenére sem veszik komolyan a rájuk leselkedő veszélyt.

A 18 éves áldozatról semmilyen információt nem osztottak meg az életkorán kívül, azt is csupán azért tették, hogy

felhívják a figyelmet arra, a fitalokra is veszélyt jelenthet a vírus.

Sajnos egy 12 éves atlantai kislány is válságos állapotba került, akinél mársius 13-án állapították meg a fertőzést, két napra rá pedig kritikus állapotba került. Mint kiderült, korábban egy 14 éves kínai fiú is életét veszítette a koronavírus fertőzésben.

A szakemberek most arra kérik a szülőket, hogy noha a gyermekek vannak a legkevésbé veszélyeztetve a járvány miatt, ügyeljenek rájuk, és most ne vigyék őket a játszóterekre, és ha tehetik, ne engedják őket közösségbe, de még a barátaikhoz sem.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.