Csalódott a társkeresőkben, ezért egy óriási reklámtáblán hirdeti magát a fiatal 

Csalódott a társkeresőkben, ezért egy óriási reklámtáblán hirdeti magát a fiatal 

hirdetés
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 24. 15:00
Bors

A brit Mark Rofenak elege lett abból, hogy már több mint egy éve nem talált magának barátnőt, hiába próbálkozott az összes létető társkereső oldalon. A Tinder számára csődöt mondott, hiszen nem alkalmi kapcsolatra vágyott, hanem egy igazi társra.

Végül egy eszelős ötlettel rukkolt elő, és egy hatalmas reklámtáblán kezdte el hirdetni magát. 

A marketing területén dolgozó fiatal előszőr csak viccből mondta egyik barátjának, hogy kibérel egy reklámfelületet és kiteszi rá a fotóját, mert már annyira elkeseredett. 

– Először nevettünk, de aztán megálltunk egy pillanatra és összenéztük, Mi van ez működne? Végül belekezdtünk a plakát elkészítésébe – mondta Rofe.

A hirdetést azonnal felkapta az angol bulvársajtó, és egyre több emberhez jutott el a fiatal magányos fiú hirdetése. Rofe még egy saját honlapot is létrehozott, ahol várja a jelentkezőket. Egyelőre azonban csak újságírók keresték fel őt sztorit remélve a története mögött, a rendes randipartner még várat magára. 

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.