Bikár Péter hisz a magyar hoki előrelépésében

Főorvos úr, melyik a komplikáltabb: gólt ütni az ellenfélnek vagy egy gyökértömés?

Büszke vagyok arra, hogy az élsport mellett maradt energiám elvégezni az egyetemet is – hangsúlyozta a nyugdíjas fogorvos. – Eljuthattam oda, ahová minden sportember vágyakozik: az olimpiára.

Remek válogatott jött össze, pedig a 60-as években még fedett pályájuk se volt.

De szívósak voltunk, és a sportág iránti szeretetünk is segített. Az 1964-ben elért 16. helyünk igazán kiemelkedő.

Milyen volt az akkori magyar csapat Benjáminjának lenni?

Fantasztikus! Tizennyolc és fél éves koromban megadatott, hogy a szintén korábbi hokis, akkoriban a szövetség elnökeként fáradozó, ráadásul olimpiai csapatvezető édesapám, dr. Bikár Dejan mind a nyolc meccsen a jégen láthatott.

Sőt a lengyelek elleni 2-6-os derbin egyszer a hálóba is talált.

Ennél is feledhetetlenebb volt az olimpiai falu nyüzsgése. Olyan szovjet hokicsillagokkal beszélgethettem, mint Viktor Konovalenko kapus, a mackós mozgású bekk, az Orosz Medve becenevű 100 kilós Alekszandr Ragulin, továbbá Anatolij Firszov, akinek technikája az FTC aranylabdás futballistáját, Albert Flóriánt juttatta eszembe.

Ön szerint a maiak képesek rá, hogy eljussanak a 2022-es pekingi téli olimpiára?

Igen, hiszen évről évre fejlődik a magyar hoki. A torna időpontjában, augusztusban ugyan még nincs küzdelem azokban a bajnokságokban, amelyekben légiósaink szerepelnek, de a francia, az olasz és a lett válogatott így is verhető.

Édesanyja Sárkány Erzsébet, aki Sárkány Lili néven magyar bajnok teniszező volt, vagyis akár teniszező is lehetett volna önből?

– Késő bánat... Mindenesetre Taróczy Balázs egykori párosbeli társa, Szőke Péter oldalán ifjúsági bajnokságot nyertem, később pedig Fellbachban hivatásos vendégjátékosként szerepeltem.