Bezárnak a fővárosi bölcsődék, óvodák, gyógyfürdők, és az állatkert is

Bezárnak a fővárosi bölcsődék, óvodák, gyógyfürdők, és az állatkert is

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 14. 17:44
Bors

Hétfőtől fokozatosan bezárnak a fővárosi óvodák és bölcsődék - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Arra kérünk minden budapesti polgárt, hogy az egész város működjön együtt azért, hogy a városunkat a lehető legnagyobb mértékben megóvjuk a járványveszélytől. A lehető legrosszabbra kell készülnünk, hogy elkerüljük a lehető legrosszabbat – fogalmazta meg Karácsony Gergely.

Elmondta, hogy minden kerületben működtet majd ügyeleti rendszer, hogy ne maradjanak segítség nélkül azok a szülők, akik nem tudják megoldani gyermekük felügyeletét a zár miatt. A támogatások között említette azt is, hogy a rászorulóknak igyekeznek étkeztetést biztosítani.

Hétfőtől megszűnik az első ajtós felszállás a buszokon és a trolikon, így akarják védeni a tömegközlekedést működtető sofőrök. A közbringa-rendszer használatát akarják elősegíteni a kerékpáros közlekedést, így jelképes 100 forintért lehet ezt használni.

Karácsony Gergely azt mondta, hogy a mostani intézkedéseknek súlyos gazdasági és pénzügyi következményei lesznek, éppen ezért máris elkezdenek készülni a válság utáni időszakra.

* * *

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.