A koronavírus világjárvány a hazai televíziózásra is rányomja a bélyegét, és a helyzet normalizálása komoly erőfeszítéseket igényel a csatornák vezetésétől. Hétfő este ugyanis kiderült, hogy a TV2 napi sorozata, a Mintaapák forgatása sem folytatódik tovább.
A Bors úgy tudja, hogy a stáb megpróbálta a lehető legtovább húzni a leállást, és a megfelelő óvintézkedések mellett még az utolsó pillanatokban is dolgoztak, ám a dolgozók egészségének védelme miatt nem maradt más választásuk, mint hogy egy időre leállítják a munkálatokat.
A vírushelyzet következtében a TV2 egyes produkcióinak gyártását átütemezi, mivel a társaságunk számára elsődleges fontosságú a kollégák és a produkciókban közreműködők egészségének a védelme. Ennek az átszervezésnek köszönhetően pár napra felfüggesztjük a Mintaapák forgatását. A továbbiakról rövidesen tájékoztatást adunk
– közölte a Borssal a TV2 Sajtóosztálya.
A napokban a sorozat több szereplője is aggodalmát fejezte ki a kialakult helyzet miatt, közülük akadt olyan is, aki a Facebookon jelezte, hogy egészségügyi szempontból aggályosnak tartja, hogy a forgatásokon esetenként hosszú órákat kell zárt térben tartózkodni egy több tízfős stábbal, és hogy amennyiben nem létfontosságú, nem tenné ki magát egy esetleges tömeges fertőzésnek.
A Bors további kérdéseket is feltett a TV2-nek, például pontosan mennyi epizódot tudtak felvenni a leállás előtt, mennyi ideig tart a forgatási szünet, vagy hogy egy hosszabb időtartamú leállás esetén hány rész kerülhet még a képernyőre, azaz mennyi tartalékuk van a sorozatból.
A csatorna sajtóosztályától megtudtuk, hogy a helyzetet folyamatosan monitorozzák, és azon dolgoznak, hogy áthidalják a problémákat, és olyan döntés szülessen, ami a nézők és a munkatársak számára is megfelelő lesz.
A színészek és a stábok védelmének érdekében a TV2-höz hasonló intézkedéseket vezették be lassan már hetven amerikai sorozat forgatásánál is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.