Aktuális

Tizenötéves korukban mindkettejüknél rákot diagnosztizáltak, később reményt és szerelmet találtak a másikban

Bors

2020. február 14. péntek 14:00

Natasha Powell és Toby Chambers egy rákos tiniknek szervezett alapítványi találkozón ismerkedett össze 2018 márciusában. Először csak szoros barátságot kötöttek, majd abból kapcsolat alakult ki.

A lánynál 15 éves korában Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak, ami szerencsére napjainkban egyre sikeresebben kezelhető, a fiút pedig Non-Hodgkin limfómával kezelték.

- Sok közös témánk volt, ugyanis mindketten nagyon szerettünk sportolni. A találkozó után is kapcsolatban maradtunk, sőt, Toby időnként meg is látogatott. Három óra vonatútra laktunk egymástól.

Tök jó barátok lettünk, de kezdettől fogva vonzódtunk is egymáshoz.

Így aztán, amikor néhány hónappal később elhívott randizni, rögtön nagyon izgatott lettem - mesélte Natasha.

A kapcsolat tehát 2018 tavasza óta töretlenül kitart.

- A tény, hogy egy rákos fiatalokat segítő alapítványnak köszönhetően ismerkedtünk meg, teljesen más szinte emeli a kapcsolatunkat.

Meg tudjuk egymással beszélni a rákkal kapcsolatos történeteinket,

megoszthatjuk a kemoterápián készült fotóinkat, össze tudjuk hasonlítani, melyikünknek állt jobban a kopaszság. Fantasztikus, hogy valakivel ezeket ki lehet beszélni, valakivel, aki tényleg megérti ezeket a dolgokat - magyarázta Natasha.

- Toby csodás fiú, mindig fehér rózsákkal és csokival vár az állomáson, és mindig van valami frappáns ötlete - folytatta. Natasha öt éve gyógyul, ő jelenleg 20, a fiú 19 éves, a páros pedig a közös jövőt tervezgeti.

- Amint befejeztem az egyetemet, összeköltözünk.

(via Mirror)

További cikkek

Bejelentés

Túl messzire ment a baloldal a járványkezelés támadásában: Itt vannak Orbán Viktor legfrissebb bejelentései

Kellemetlen

Öt évig titkolta, hogy pornós, rettentő kínos, ahogy lebukott a családja előtt

Ez is érdekelhet

magyarnemzet.hu

Gyárfás Tamás csattanós választ adott a vádmódosításra

borsonline.hu

Mindent elleptek a rendőrök, meghalt egy 18 hónapos kisfiú

she.life.hu

Randik, melyekre sosem kellett volna elmennem

szon.hu

Alig tudja rejteni... Megnőttek Nemazalány keblei?

vg.hu

Döbbenet: már saját várost építenek maguknak a Covid-tagadók

origo.hu

A rendőrök orra előtt fogyott ki a benzin, ami ezután jött, arra senki sem volt felkészülve

life.hu

Újabb áldozatot követelt a koronavírus: otthonában találták meg holtan a színésznőt

borsonline.hu

Öt évig titkolta, hogy pornós, rettentő kínos, ahogy lebukott a családja előtt

origo.hu

Ezek most Magyarország legolcsóbb új autói, ki nem találná, melyik márka áll az élen