Szomszédja kertjében szülte meg a kisfiát – videó

Szomszédja kertjében szülte meg a kisfiát – videó

baba
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 09. 14:00
Bors

Az amerikai Amy Robinson tavaly volt várandós a második gyermekével. Szeptemberben már mindenórás volt, és mivel elkezdődtek és egyre sűrűsödtek a szülési fájdalmai, úgy döntöttek férjével, hogy haladéktalanul a kórházba mennek.

Indulás előtt Amy átment a szomszédaihoz, akiket arra kért, legyenek kedvesek vigyázni egy negyedórát a nagyobbik gyermekükre, amíg megérkeznek a nagyszülők. Amy és a szomszédasszonya beszélgetését a szomszéd bejárati ajtaja fölé telepített kamera felvette, ahogy azt is, ahogy a fiatal anyuka a beszélgetés befejeztével alig lép kettő, hármat, majd összegörnyed. A felvételen látszik, hogy ebben a pillanatban elfolyik a magzatvize, beindul a szülés utolsó fázisa, a kinyomási szakasz. Ekkor már nincs mit tenni, valahogy fel kell készülni a baba érkezésére.

A szomszédok mindeközben hívták a mentőket, akik percek alatt a helyszínre értek. Dolguk azonban nem sok volt, azon kívül, hogy ők vágták el a köldökzsinórt. Az édesanyát és a kisfiát kórházba szállították, ahol megállapították, hogy remek egészségnek örvendenek mindketten. Egy pár napos benntartózkodás után hazatérve egy hatalmas kertipartival, a szomszédokkal közösen ünnepelték meg a kisfiú érkezését. 

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.