Nem tanúsított megbánást a gyilkos, miután dróttal fojtotta meg exkedvesét

Nem tanúsított megbánást a gyilkos, miután dróttal fojtotta meg exkedvesét

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 02. 19:00
Dróttal fojtotta meg őt otthagyó szerelmét egy soproni férfi. A lányt zokogó édesapja próbálta megmenteni, gyilkosa eközben csak az udvaron sétálgatott.
Bors

A nő és későbbi gyilkosa évekkel  az eset előtt ismerkedtek meg, több éven keresztül pedig egy párt alkottak. A nő azonban szakított a férfivel, de még ezek után is jó, baráti viszonyban maradtak. A nő legalábbis így gondolta, a férfi azonban folyamatosan azon mesterkedett, hogy visszaszerezze szerelmét. Ő ugyanis még ezek után sem fogadta el a szakítás tényét, sőt, az agya már olyannyira elborult, hogy elhatározta: ha a nő tényleg nem tér vissza hozzá, megfojtja. 

A tragédia napján át is ugrott a lányhoz, akivel először még egy kellemeset beszélgettek, utána azonban ismételten megpróbálta rábeszélni exét, hogy kezdjék újra kapcsolatukat. Erről a nő továbbra sem akart hallani, közölte, nem szeretne békülni. Azt ekkor még csak nem is sejtette, hogy a férfi zsebében már ott lapul az előre bekészített, gyilkos dróthuzal. Mikor egy mosdószünet után volt barátja visszatért a szobába, gyanútlanul fordított hátat a férfinek, aki ekkor valóságos ámokfutásba kezdett: a drótot a lány nyaka köré tekerte, fojtogatni kezdte, majd dacára a lány könyörgésének, sikoltozásának és harcának, addig húzta, míg a nő ájultan a padlóra nem zuhant. Ekkor hidegvérrel lehajolt a fiatal nőhöz, hogy ellenőrizze: sikerült-e ördögi terve, ekkor azonban belépett a nő apja, aki sokkos állapotban rohant oda ájult lányához. A zokogó férfi megpróbálta megmenteni lányát: átrohant a szomszédban lakó ápolónőhöz és azonnal kihívta hozzá a mentőket. Az ápoló igyekezett életben tartani az alélt nőt, akinek akkorra már sem keringése, sem légzése nem volt. Ez idő alatt gyilkosa is ottmaradt, de ahelyett, hogy összeomlott vagy segített volna, a lakásban, később pedig az udvaron sétálgatott idegesen fel és alá. 

Bár a lányt végül megmentették, és sürgős kezeléseknek vetették alá, három nap múlva, a kórházban meghalt. Gyilkosa tárgyalását szerdán, Győrben tartják. Mivel előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolják, akár életfogytiglani börtönt is kaphat. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.