A negyven éves K. B. egy interneset társkeresőn ismerte meg az áldozatot. Többször randiztak, beleszeretett a nőbe, aki nem viszonozta a férfi érzelmeit. Ezt a férfi nem bírta elfogadni, újabb találkozót kért a nőtől. 2017. augusztus elején meg is látogatta őt az áldozat. Átbeszélték a kapcsolatukat, a nő közölte, hogy ő még mindig csak barátként tekint rá. Ebbe K. B. nem tudott beletörődni, megvárta míg a szeretett nő elalszik és lesújtott rá egy baltával. Addig ütötte, míg a nő már nem mozdult.
A vádlott úgy vélte meghalt. Ezt követően biciklizni indult, majd feladta magát a rendőrségen. A lakásra kiérkezett rendőrök észrevették, hogy az áldozat még életben van, riasztották a mentőket, akik azonnal kórházba szállították. A nő életét sikerült megmenteni, de sérülései maradandó fogyatékot okoztak nála. A férfit tettéért egyszer már elítélte a Tatabányai Törvényszék.
A vádlottat bűnösnek találták emberölés bűntettének kísérletében, ezért 10 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélték. A döntés ellen az ügyész a tényállás részbeni megalapozatlansága miatt és a büntetés súlyosítása végett, a vádlott és védője a tényállás részbeni megalapozatlansága miatt, és a büntetés enyhítéséért jelentettek be fellebbezést. A Győri Ítélőtábla újra tárgyalta az ügyet, és most várhatóan ítéletet is hoz szerdán délelőtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.