Kállay-Saunders: Fáj, hogy nem focista lettem

Ritka, hogy valaki az élet több területén is kiemelkedően tehetséges, és épp annyira jeleskedik a sportban, mint a művészet területén. Kállay-Saunders András azonban ezen kivételes csoportot erősíti. Az énekes egykor a labdarúgást ugyanolyan komolyan vette, mint ma az éneklést, és kiskorától kezdve mindennap a New York-i pályákon rúgta a bőrt a fociedzéseken. Ügyessége pedig hamar szemet szúrt a tanárainak, akik fényes sportkarriert jósoltak neki.

– Amerikában középiskola után egyetemen is folytattam a focit, és alig voltam húszéves, amikor az első osztályban játszottam. Onnan pedig sok munkával egyenes út lett volna, hogy a világ egyik legnagyobb futballklubjába igazoljak, de az élet közbeszólt – kezdte az énekes, akinek egy sérülés miatt szer­tefoszlott élete nagy álma.

– Megtapostak a pályán, és elszakadt a bal térdszalagom. Megműtöttek, de hiába a sikeres operáció, a nagy kihagyás után már semmi sem volt ugyanolyan, nem vol­tam százszázalékos. Akkor, ott a pályán vé­get ért valami, ami a mai napig fáj. Nem is nagyon tudok focit nézni, de hobbiszinten játszom. Évek óta a Ma­gyar Művész Válogatott tagja vagyok, akikkel épp a moszkvai világbajnokságra készülünk, bár én majd csak két hónap múlva erősítem a csapatot, mert egy combsérülés miatt két hónapig még terápiára járok.

A foci tehát ma is Saunders élete része, de nem úgy, ahogy kisfiúként megálmodta.

– Bár az éneklést is mindig komolyan vettem, ha őszinte akarok lenni, és a szívemre teszem a kezem, a futballkarriert választottam volna, és profi focistaként eljött volna az idő, amikor bejelentem, hogy egyébként énekelni is tudok – nevetett a zenész, aki évekkel ezelőtti sérülése óta csak most, a napokban merészkedett ki először focimeccsre. A fájó érzések azonban idővel sem múlnak.

– Nem akarok panaszkodni, mert csodás életem, karrierem lett. Most is stúdiózom, készül a harmadik nagylemezem, amit a közönség április 16-án hallhat először élőben az Akváriumban. Szóval boldog és sikeres ember vagyok, aki tanul egy nagy és sajgó hiánnyal együtt élni.