A most három éves Adelaide Stanley-t második születésnapján diagnosztizálták akut limfoid leukémiával. A betegség jellemzője a gyors lefolyás: kezelés nélkül csupán néhány hónap alatt a beteg halálát okozhatja.
A kislány a diagnózis felállítása után három nappal megkezdte a kemoterápiás kezelést, aminek következtében immunrendszere súlyosan legyengült. Szülei érthetően a széltől is óvják a kis Adelaide-et, ugyanis a legkisebb baktérium is veszélyt jelent életére – emiatt kerülik a nagyobb tömegeket, például az éttermeket is.
A kislány betegsége előtt a gyakran ebédelt a helyi étteremben az öttagú család: Adelaide édesanyja, Nguyen, édesapja, Jordon, illetve két lánytestvére, a 11 éves Zoé és az 1 éves Alice. Néhány hete, egy kemoterápiás kezelést követően épp az egykori törzshelyük mellett haladtak el autóval, mire Adelaide izgatottan szisszent fel a hátsó ülésről:
Apuci! Bemehetünk abba az étterembe?
Nguyen elmondása szerint az apa szemei azonnal könnybe lábadtak, majd ezt válaszolta kislányának:
Ha majd jobban leszel, elmegyünk oda enni.
A szívszaggató párbeszédet egy barátnőjével is megosztotta az anya, aki nem sokkal később meglepő telefonhívást kapott az étteremtől.
We as a family love to brunch at J.Wilson's in Beaumont a lot on Sundays...but when Adelaide became ill in July, we...
Posted by Vanlam Nguyen on Sunday, January 26, 2020
Mint kiderült, a dolgozók fantasztikus meglepetéssel készültek: alaposan kitakarították, fertőtlenítették a vendégteret, gyönyörűen feldekoráltak egy asztalt, és korábban kinyitották az éttermet csak azért, hogy a kis Adelaide biztonságban megebédelhessen kedvenc helyén családjával.
– Ez a gesztus rengeteget jelentett nekünk. Csodásan érezte magát a kislányom – nyilatkozta Nguyen, majd azt is elárulta, hogy az étteremtulajdonos a fogyasztásuk számlájáról is gondoskodott.
Ha minden rendben zajlik a kezelés során, az orvosok szerint 2021 szeptemberére a kis Adelaide teljesen meggyógyul majd.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.