Már kevesebb, mint egy hét van a szerelmesek világnapjáig, Valentin-napig, amikor a a legtöbben meglepik valamivel a kedvesüket. A nők leginkább virágcsokrot szoktak kapni: egy szál rózsával vagy egy szép csokorral nem is lehet melléfogni. Vagy várjunk csak! A bokrétába kötött virágok számának és színének különleges jelentése van, amire érdemes odafigyelni, ha nem akar csók helyett mérges pillantásokat kapni. Az elején leszögezhetjük, ezen alkalomból a művirágokat és a szárított csokrokat felejtse el: a halott virág az elmúlás jelképe.
Amikor a virágosnál csokrot vesz, legyen az bármilyen alkalom, sose kérjen páros számú virágot. Egyes kultúrákban, például az azerieknél és az oroszoknál, a párosan összekötött virágok a halált, a gyászt szimbolizálják. Kivétel a születésnap, akkor az ünnepelt korával megegyező számú virágot illik összekötni. A páratlan számú virágnak is jelentése van: az egy szál a figyelmesség jele, míg a három a tiszteleté. Öt virággal a másik fél elismerését, héttel a másik iránt érzett szeretetét, szerelmét fejezheti ki. A tizenhárom viszont már sok, azzal ellenszenvét mutathatja ki. A virágok számába nem számít bele a kísérővirág, ha egy tőről több rügy fakad.
Annak is jelentése van, hogy a virág éppen melyik életszakaszában tart. Amennyiben elsősorban még bimbós virágból állíttatja össze a csokrot, akkor azzal azt fejezi ki, hogy úgy érzi, valamilyen jó dolog elején tart. Míg a kinyílt virágokkal a köszönetét, háláját mutathatja meg szíve választottjának.
Rózsaszín: romantikát sugall, a kezdődő, még bontakozó szerelem jelképe. Az árnyalatok jelentése között is van eltérés. A halvány szirmok a tiszteletet, míg a sötétebbek a megbecsülést, hálát jelképezik.
Sárga: sokan nem mernek sárga csokrot adni, mert ezt a színt az irigység jelének tartják. Más kultúrákban a búcsúzás virága. Ha nem akar melléfogni, inkább ne vegyen sárga rózsát!
Narancssárga: tüzességet és energikusságot sugalmaz. Akinek adja, különös hatással van, változást hozott az életébe.
Vörös: a szerelem és a szenvedély ősi jelképe. Afrodité, a szépség istennője és Érosz, a szerelem istenének virága.
Fehér: a tisztaság, ártatlanság szimbóluma. Kifejezheti vele hűségét, ugyanakkor más alkalmakkor mást jelent: végső búcsúzáskor is szokás adni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.