Képtelenek felocsúdni a sokkból annak a 8 és 11 éves kislánynak a szerettei, akik nagymamájukkal indultak el egy családi bevásárlásra varárnap reggel, de sosem értek haza. A 62 éves Á. Mihályné Erzsike ugyanis a katonatelepi vasúti átjáróban, a tiltó jelzés ellenére a sínekre hajtott, ahol összeütközött a Budapest felől robogó Hírös IC-vel. Az ütközés ereje széttépte a régi típusú, piros Suzukit. A hátsó ülésen utazó Niki és Szandika azonnal meghaltak.
Kettészelte a vonat
A szemtanúk azt mondták, még ők is sokkot kaptak a látványtól, ami a helyszínen fogadta őket. Nem csoda, a vonat közel 100–120 kilométeres sebességgel érkezett.
– A vonat kettészakította az autót, mintha csak papírból lett volna, a két darab közel 50 méterre feküdt egymástól. Sosem fogom elfelejteni ezt a látványt. Biztosak voltunk benne, hogy ezt senki nem élte túl – mesélte a Borsnak egy helybéli. Pedig az autót vezető Á. Mihályné Erzsike nemhogy túlélte a horrorisztikus ütközést, de a Bors információja szerint saját lábán szállt ki a kocsiból, és sikoltozva szólongatta imádott unokáit.
– Imádta az unokáit, de Nikikét és Szandikát szinte a saját gyerekeiként szerette. Sosem vezetett felelőtlenül, egyszerűen nem értjük, hogyan történhetett, hogy a sínre hajtott a pirosnál – mondta a család egyik ismerőse. Erzsike azóta a megyei kórházban lábadozik, úgy tudjuk, sérülése súlyosak, de nem életveszélyesek.
A fénysorompó jól működött
A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől, Horváth Erika főhadnagytól megtudtuk, hogy a kislányok a nagymamájukkal bevásárolni voltak vasárnap reggel, de már hazafelé tartottak, a városból a helyi tanyavilágban lévő házukhoz, amikor a végzetes tragédia történt. A MÁV megerősítette: nem a fényjelzés volt a hibás.
– A fénysorompó a balesetkor jól működött – tudatta a MÁV kommunikációs igazgatósága. A vasúti átjáróban egyébként sorompó nincs, működik viszont a fényjelzés, és előjelző tábla is figyelmeztet az átjáróra.
– Valóban nincs sorompó, így hajthatott a sínekre Erzsike, van viszont jelzőlámpa, ami egyértelmű. Sajnos nem ez az első baleset és tragédia itt, valószínűleg sokan meggondolatlanul is áthajtanak. Ez nagyon nagy hiba – vélték a közelben lakók, akik már nem egy szörnyűséget végignéztek.
Összeomlott az anya
A család vigasztalhatatlan, a lányok édesanyja, F. Rozália teljesen összetört, amikor megtudta, mi történt a kislányaival.
– Rozika azóta szinte zombiként járkál, teljesen sokkot kapott. Mikor értesítették őt a történtekről, összeroppant, zokogva rohantak a helyszínre. Nem tudjuk, hogyan éli túl ezt az egészet, reméljük, hogy a többi gyermek tartja benne a lelket, és mi is biztatni fogjuk, hogy értük érdemes lesz élni. Ha ők nem lennének, attól félnénk, hogy feladja, és beleroppan a lányok halálába. Így is félünk, hogy valami meggondolatlanságot csinál – mondta a Borsnak egy rokon, aki hozzátette, hogy Erzsikével teljes nyugalommal engedte el a lányokat.
– Erzsike gyakran volt a lányokkal, nem volt ritka, hogy sokat mentek együtt mindenfelé. Szegény Niki és Szandika, tündéri kislányok voltak, egyszerűen nem tudjuk elhinni, hogy többé már nincsenek. Imádták egymást, és a többi testvérüket is, az anyukájuk szeme fényei voltak mindketten.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.