Aktuális

Brutális gyilkosság Sályon – Betöréstől félt az agyonvert asszony

Bors

Létrehozva: 2020.02.02.

Már napok óta házában rejtőzködhetett félelmében az a nyugdíjas néprajzkutató, akit 21 éves ismerőse ölt meg egy karóval. Az asszony ugyanis jól ismerte későbbi gyilkosát.

Állítólag már napokkal a kegyetlen gyilkosság előtt bezárkózott, és egyre több időt töltött zárt ajtók mögött az a 61 éves néprajzkutató, akit végül otthonában ölt meg egy 21 éves helyi fiú, T. Dávid. Mint arról a Bors is beszámolt, a férfi az ablakon mehetett be Hajnához, akit egy magával vitt karóval agyonvert. Azt egyelőre nem tudni, mi késztette a borzalmas tettére,és  egyelőre az sem bizonyos, hogy rablógyilkosság történt, ugyanis Hajna – többek szerint – nem  volt jó anyagi helyzetben.

– Kevés vagyona volt, és abból is mindig adott másoknak. Azonban az biztos, hogy nem érte volna meg betörni hozzá, és ezt mindenki tudta itt, valószínűleg a gyilkosa is. Gondozó járt hozzá kisegíteni, az önkormányzat is segítette, ahogy tudta, szóval világos volt, hogy bár a tudása és a műveltsége hatalmas, nem veti fel a pénz – mondta szomorúan az asszony egyik ismerőse. 

Kiderült, Hajna és Dávid korábbról ismerték egymást, a férfi már járt bent a néprajzkutató otthonában, ismerősök szerint a ház körüli munkákban segített párszor. Az utóbbi napokban azonban Hajna bezárkózott.

– Többen is panaszkodtak, hogy nem tudják őt elérni, nem válaszol. Akkor már egy ideje tartott attól, hogy be fognak hozzá törni, szóval nem kizárt, hogy ezért zárkózott be. Nyilván rémálmában sem gondolta volna, hogy olyas valaki tör az életére, akit jól ismer – ingatták szomorúan a fejüket a helyiek. T. Dávid, bár a gyilkosság után elmenekült, órákkal később a településen elfogták, őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amire majd a napokban kerülhet sor.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715030709
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715030709
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715030709
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?