Anyákat drogozott be az álfotós, hogy elrabolja újszülött gyermekeiket

Anyákat drogozott be az álfotós, hogy elrabolja újszülött gyermekeiket

gyermekrablás
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 16. 20:00
Bors

Épp Valentin-napon tartóztatták le azt az asszonyt, aki tini lánya segítségével vadidegen anyákat drogozott be, hogy elrabolja újszülött gyermekeiket. A hatóságok úgy vélik, a nő sajátjaként szerette volna felnevelni a babákat. Az asszony ténykedésére csak február elején derült fény, így még az sem tisztázott, pontosan hány anyánál próbálkozott.

Egy Washington államban élő amerikai nő az egyik újszülöttes Facebook-csoportban akadt rá a 38 éves Juliette Parkerre, aki azt állította magáról: profi fotós, de portfólióbővítés céljából hajlandó ingyen és bérmentve fényképeket készíteni kisbabákról. A nő meg is hívta magához Parkert, aki összesen három alkalommal készített képeket a csecsemőről.

Már az első két alkalommal is gyanús volt a fotós viselkedése, miután többször is szelfizett az újszülöttel, valamint gondosan ügyelt rá, hogy mindent megtöröljön, amihez hozzáért a lakásban - az ujlenyomatait tüntette el ugyanis. A harmadik alkalommal Parker magával hozta a fotózásra 16 éves lányát is, aki süteménnyel kínálta az anyát. Az anya nem sokkal később rosszul lett: szédülni kezdett, elzsibbadt mindene, valamint hányt is. Biztos volt benne, hogy bedrogozták. Még időben sikerült kitessékelnie a lakásából Parkert és tinilányát, így azok nem tudták véghez vinni a tervüket.

Az áldozat végül hívta a mentőket, majd vallomást tett a rendőrségen. 

A hatóságok pénteken tartóztatták le az álfotós anya-lánya párost. Mint kiderült, a nő Juliette Parker, Juliette Noel és Juliette Gains neveken több olyan anyát is megkörnyékezett, akiknek öthetes, vagy annál fiatalabb gyermeke volt. Úgy vélik, mindenütt az volt a célja, hogy elrabolja a babákat, hogy azokat sajátjaként nevelhesse majd fel - számolt be az esetről a New York Post. Úgy sejtik, több áldozat is lehet, mint amennyiről jelenleg tudnak, így folytatják a nyomozást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.