A Miniszterelnökség a jövőben rendszeresen tart majd Budapestinfókat, amelyen az új, karakteres Budapest kormányzati program részleteit ismertetik majd
– jelentette be Fürjes Balázs Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelenlétében szerdán, a Liszt Ferenc repülőtér új, Pier–1 névre keresztelt diszkont-utasmólójának átadásán.
A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár azt is elmondta, hogy az első sajtótájékoztató a közlekedéssel, az új fapadosterminállal foglalkozik.
Több oka is van a kormánynak arra, hogy a fővárost érintő fejlesztések kapcsán sajtótájékoztató-sorozatot indítson. Az elmúlt napokban Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármester egy, a Népszavában megjelent – később tételesen cáfolt – cikkre és az állítólag hozzá eljuttatott dokumentumra hivatkozva azt állította, hogy a következő, 2021–2027-es európai uniós költségvetési ciklusban a magyar kormány el akarja vonni Budapesttől az uniós fejlesztési forrásokat.
Ezzel ellentétben kiderült, nincs még döntés a következő hét évre vonatkozó uniós költségvetésről sem Budapesten, sem Brüsszelben, de az ezzel a kérdéssel foglalkozó kormányzati anyagok prioritásként kezelik a fővárosi fejlesztéseket és az azokhoz biztosítandó hazai és brüsszeli forrásokat.
A kormányzati sajtótájékoztató-sorozat másik oka, hogy a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy lesz-e a jövőben Budapestinfó.
Mint köztudott, Tarlós István főpolgármester még 2015-ben indította el a főváros aktuális ügyeiről szóló heti, kétheti rendszerességgel megtartott sajtótájékoztató-sorozatot.
Az akár többórás hosszúságú, az interneten is közvetített fórumokon előzetes regisztráció nélkül, szemtől szembe, szabadon kérdezhették a kormánypárti városvezetőt a média képviselői, sőt civil szervezetek és ellenzéki politikusok is megjelentek időről időre a Főpolgármesteri Hivatal sajtószobájában.
Karácsony Gergely szakított ezzel a hagyománnyal, a mostanában megjelent álhírekkel szemben a kormány szeretne valós képet festeni a fővárost érintő kormányzati elképzelésekről, lépésekről. Ezt a célt szolgálja majd az újra indított Budapestinfó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.