Szanyi ismét beleszállt az MSZP-be

Szanyi ismét beleszállt az MSZP-be

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 10. 16:40
Az MSZP-nek, ahogy az LMP-nek és a Jobbiknak is, gyakorlatilag vége van – mondta Szanyi Tibor a Mandinernek. A szocialista párt politikailag kimúlt. Tökmindegy, hogy a megmaradt csontváz jobbra, vagy balra dől.
Bors

A volt szocialista politikus az interjúban megismételte a már sokszor elmondott lesújtó véleményét az MSZP-ről, amelynek szerinte mint pártnak gyakorlatilag vége van. „Attól tartok,a szocialista párt politikai tényezőként sajnos kimúlt” – mondta. Szanyi Tibor szerint az MSZP végső lejtmenetéért a baloldali értékek eldobása mellett a Jobbikkal való választási együttműködés okolható.

„Az MSZP öt megyében kiesett a közgyűlésből, és a párt a harmincadik születésnapján megerősítette, hogy ragaszkodik a marxista gyökereihez, aztán együtt ünnepelte a helyi előrelépéseket a Jobbikkal” – közölte az MSZP volt EP képviselője.

Szanyi „kapitány” arról is beszél az interjúban, hogy szerinte már olyan rossz állapotban van az MSZP, hogy igazából sem a DK sem a Párbeszéd nem lehet érdekelt abban, hogy egyesüljön a szocialista párt maradványával.

„Kétséges, hogy akár a DK-nak, akár a Párbeszédnek érdekében állna, hogy az MSZP-n lévő politikai, erkölcsi és anyagi terheket felvállalja. Kétlem, hogy ezt megtennék. Az egyes kapacitásokat, a most MSZP-s színekben politizáló polgármestereket, önkormányzati képviselőket esetleg „leszedik róla” és ezzel nagyjából szét is kapták a pártot. Innentől kezdve már tökmindegy, hogy a megmaradt csontváz jobbra, vagy balra dől” – nyilatkozta Szanyi a Mandinernek.

Arra a felvetésre pedig, hogy Ujhelyi István szerint Szanyi jelölés rossz kompromisszum volt, mert nélküle az EP-választáson, akár három mandátumot is szerezhettek volna a volt szocialista politikus azt mondta: „Ujhelyi volt a kampányfőnök, illene vállalnia a felelősséget az eredményért. Ehelyett csak pöffeszkedik. Vajon tényleg az én személyem volt a probléma, vagy például inkább az, hogy a kampány dandárjában Bangónével együtt két értékes hétig jobbára csak patkányoztak?”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.