Aktuális

Most épp az amerikai űrhadsereg egyenruháján nevet a fél internet - fotó

Bors

Létrehozva: 2020.01.20.

Augusztus 30-án, ünnepélyes keretek között, a Fehér Ház Rózsakertjében tartott összejövetelen Donald Trump elnök hivatalosan is létrehozta az Egyesült Államok űrparancsnokságát. Vezetőjének a légierő egyik négycsillagos tábornokát, John Raymondot kérték fel - az új haderő hivatalos egyenruháját azonban csak most pénteken mutatták be.

Az egyenruha nem aratott épp osztatlan sikert. A haderő ugyanis (költséghatékonysági célokat figyelembe véve) a hadsereg jelenlegi egyenruháját alakította át, amit a netezők azonnal apró cafatokra is szedtek - természetesen virtuálisan. 

Szinte mindenki értetlenkedve fogadta ugyanis, hogy miért terepszínű az űrparancsnokság ruhája. Vajon milyen tereptárgyak közt lehet a világűrben így elrejtőzni? - tették fel a kérdést többen. Volt, aki szerint feketének kéne lennie, míg más a fekete-fehérre szavazott, valaki pedig nemes egyszerűséggel azt a kérdést tette fel, hogy vajon mennyi fát terveznek találni a világűrben, hogy emellett a színkombináció mellett döntöttek - számolt be az elégedetlenkedő és csipkelődő hangokról a New York Post.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek