Letartóztatták az erdőkertesi késelőt

Letartóztatták az erdőkertesi késelőt

Erdőkertes
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 24. 18:03
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, február 24-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki csütörtökön a Pest megyei Erdőkertesen megkéselt két rendőrt - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.
MTI

Felidézték, hogy a gyanúsított, aki más ügy miatt bűnügyi felügyelet alatt állt, orvosi ellátáson volt egy kórházban, ahonnan rendőrök szolgálati gépkocsival szállították vissza a lakóhelyére.

Eközben a kocsiban egy 11,5 centiméteres pengéjű késsel rátámadt a mellette ülő rendőrre, többször megszúrta, majd a támadást észlelő és azt elhárítani igyekvő másik rendőrt is több helyen megsebesítette.

Amennyiben a gyanú beigazolódik, a bűntény hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének és súlyos testi sértés bűntette kísérletének megállapítására lehet alkalmas - ismertették.

A végzés szerint a férfi azért támadt a rendőrökre, mert el akart szökni. Ezért, illetve bűncselekmény miatt kiszabható kiemelkedő büntetési tétel okán megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárás során csak a letartóztatással biztosítható. Továbbá tartani lehet attól, hogy a kényszerintézkedés hiányában újabb bűncselekményt követne el - sorolták.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a férfi korábban indult büntetőügyének keretében végzett szakértői vizsgálat szerint a gyanúsított valószínűsíthető kóros elmeállapota miatt pszichiátriai megfigyelése is indokolt.

Ez utóbbi érdekében is szükségesnek tartotta a bíróság a férfi letartóztatását, egyben a kényszerintézkedés helyeként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki. A végzés nem végleges.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.