A kaposvári fiatalok öt hónap ismeretség után költöztek össze egy az Ny. Ádám által épített, úgynevezett földházba. A 26 éves férfi választotta a nomád életmódot, Kaposvár külterületén az erdôben, ahol lovat és kecskét is tartott a kalyiba körül. Az ősi életmód imponált a húszéves Timinek, képes volt feladni korábbi életét, egyetemi tanulmányait, munkáját. Annyira szerelmes volt, hogy Ádámnak mindent megtett, felnézett rá, utasításait elfogadta.
A lány alig egy hónapja lakott Ádámmal, amikor tavaly májusban a fiatalember egyik pillanatról a másikra bekattant.
– Az ágyban feküdtünk, felugrott, és azt mondta: Most már tudom, hogy beléd bújt a Sátán, addig ütlek, amíg ki nem verem belőled. Ekkor összekötözte a kezeimet, letépte a ruhám, és összevert, majd elnyomott egy csikket a combomon – mondta vallomásában Timi, akit a férfi a hajnali órákban kihúzott a kalyiba elé, ott még megrugdosta és otthagyta. A lánynak sikerült elmenekülnie, napokig bujkált hiányos öltözetben az erdőben. Amikor már éhes volt, egy arra járótól kért segítséget, aki hazavitte, megfürdette, felöltöztette és értesítette a rendőrséget.
Ny. Ádám a terhére rótt cselekmények többségét nem ismeri el, csak azt, hogy megverte a lányt. Azt állítja, hogy nem rendezett ördögűzést, csak összevesztek és ezért verte meg. – Nem igaz, hogy ezt tettem, valamiért nem akarja elmondani az igazat – monda a férfi a bíróságon.
Timi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a történtek lelkileg is megviselték, hetekig kórházban ápolták pszichés állapota miatt. A Kaposvári Járási Ügyészség a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.