A legfrissebb adatok szerint a világon összesen több mint kétezer fertőzöttből immár 56-an vesztették életüket a koronavírus miatt. Az áldozatok mindnyájan kínai állampolgárok, de a tüdőgyulladást okozó kórokozó már Európában is felbukkant. Franciaországban eddig három embernél mutatták ki a súlyos tüdőbetegséget, aminek a gyanújával egy kínai légiutas-kísérőt is vizsgálnak Bécsben, egy férfit pedig Berlinben. A hölgy a járvány központjának számító Vuhanban járt nemrég.
Továbbra sincs hazánkban beteg
Egy középkorú magyar nő riadalmat keltett a Facebookon, miután az egyik bejegyzésében tényként közölte múlt szombaton, hogy a koronavírus már Budapesten is megjelent. Állítása szerint az egyik ismerőse telefonált neki azzal, hogy a gyereke egy budapesti elit magániskolába jár, ahonnan egy olyan levelet kaptak, hogy egy koronavírussal fertőzött kínai kisgyerek most érkezett haza Kínából. Állítása szerint az iskola levélben küldött tájékoztatást, a gyereket pedig karanténba tették. A Bors megkeresésére a nő úgy fogalmazott, sajnos a hír igaz, a bejegyzést viszont törölte, mert az újságírók elkezdték hívogatni az ismerősét. Értesülései szerint egy 11. osztályos fiú van karanténban az egyik budapesti kórházban.
Pánikra azonban egyelőre semmi ok, a híresztelést hivatalosan megcáfolták. A Bors szombati megkeresésére a Nemzeti Népegészségügyi Központ azonnal leszögezte: nincs tudomásuk koronavírussal fertőzött magyarországi esetről. Természetesen megkerestük az érintett iskolát is. Mint írták, minden tanulójuk jól van, s betartják a szigorú higiéniai előírásaikat.
Négy magyar a lezárt területen ragadt
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért is felelős államtitkára, Menczer Tamás azt nyilatkozta, hazánkban két gyanús esetet vizsgáltak ki, de egyiknél sem igazolódott be a fertőzés. A kínai hatóságok eközben lezárták Vuhan várost és az azt körülvevő Hopej tartományt, és senkinek nem javasolják az oda történő beutazást, mert onnan kijutni most nem lehet. A magyar külügy négy Vuhanban tartózkodó magyarról tud. Ők szállodában laknak, és munkavállalási céllal érkeztek az országba, valamint egy magyar férfival tartják a kapcsolatot Hopej tartományban. Mindannyian jól vannak, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, mikor hagyhatják el a térséget.
Különösen fontos a gyakori kézmosás
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság rámutatott, a vírus már a lappangási időszakban is fertőző, tehát az is képes továbbadni a vele közeli kapcsolatba kerülőknek, akinél még semmilyen tünet nem jelentkezett. A koronavírus eredetileg állatról terjedt emberre, később viszont már emberről emberre. A statisztikák szerint egy beteg átlagosan másfél-két embert fertőz meg, a betegek húsz százaléka önerőből, azaz bármiféle gyógyszer bevétele nélkül felgyógyult. A szakemberek szerint a személyes higiéniára jobban kell most figyelni, ez pedig az átlagosnál gyakoribb kézmosás, és a tüsszentési etikett betartása. Utóbbi annyit tesz, hogy a kezét tegye a szája elé tüsszentéskor, majd mosson kezet!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.