Használtan vett egy kanapét, egy kisebb vagyon volt elrejtve benne

Használtan vett egy kanapét, egy kisebb vagyon volt elrejtve benne

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 20. 18:00
Bors

A Michigan államban élő Howard Kirba vásárolt magának egy kanapét a helyi Habitat for Humanity jótékonysági szervezet egyik boltjában, ahol használt árut lehet venni. Mindössze hetven dollárt, azaz nagyjából húszezer forintot fizetett a bútorért, amit aztán otthon hetekig használta, mire zavaróvá vált a lábtartó keménysége.

A férfi meg is nézte, mi lehet ennek a zavaró tulajdonságnak a forrása, ekkor pedig egy dobozt, abban pedig egy kisebb vagyont, átszámítva 13 millió forintot talált. 

A férfinek kapóra jött volna a lakáshitele kiegyenlítéséhez a pénz, de mivel az általa is folytatott keresztényi életbe ez nem fért bele, inkább megpróbálta kideríteni, kié volt a kanapé, mielőtt a boltba került. A férfi egyébként egy ügyvéddel is beszélt az esetről, és ekkor megtudta, hogy jogilag őt illetné a pénz, de nem vitte rá a lélek, hogy megtartsa, ezért felkutatta a tulajt. Meg is lett, Kim Fauth-Newberry, aki az elhunyt nagyapja után örökölte a bútort, és már több helyre is próbálta leadni, mielőtt megtalálták a jótékonysági boltot, ahol átvették tőle. Már azt tervezgette, hogy elégetik a elesleges kanapét, de óriási szerencséjére nem tették.

A férfit, aki keresztényi szeretetből visszaszolgáltatta a kanapét, a bolt azóta is saját hősének tekinti.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.