Egyre több szír embercsempészt fognak el a déli határon

Egyre több szír embercsempészt fognak el a déli határon

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 18. 10:47
Míg korábban bolgárok, szerbek, horvátok és magyarok is közreműködtek az embercsempészetben, az utóbbi időben a déli határon elfogott embercsempészek zöme szír – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója péntek este az M1 aktuális csatornán.
Bors

Bakondi György közölte: ezek a szír embercsempészek, akik “teljesen kisajátították ezt a piacot”, konvenciós útlevéllel utaztak be az országba, azaz például Ausztriában és Németországban kaptak menekültstátuszt.

Ismertetése szerint 2018-hoz képest tavaly 84 ezerrel több migráns jött Törökország felől a balkáni útvonalon. Törökországban 2019-ben 500 ezer határsértőt fogtak el – tette hozzá.

Bakondi György beszélt arról is, hogy a tiltott határátlépési kísérletek jelentős része a Bács-Kiskun megyei határszakasz Hercegszántóhoz közeli részén történik. A rendőrség és a honvédség – műszaki eszközökkel is megfelelően felszerelt, határozott, jól felkészült állománya – nehéz körülmények között tanúsít helytállást.

“Tudatában vannak munkájuk fontosságának, törvényesen, de nagyon határozottan teljesítik a feladataikat azért, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat” – fogalmazott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.