Aktuális

Darts-vb – Felért a csúcsra az örök második Kígyómarás

turcsik

Létrehozva: 2020.01.03.

Habár a második fordulóban meccsnyilat élt túl, a döntőben magabiztosan nyert, és megérdemelten lett első alkalommal dartsvilágbajnok a 49 éves skót Peter Wright.

A Snakebite, azaz Kígyómarás becenévre hallgató, extrém külsejű Wright a legidősebb dartsosként nyerte meg az első vb-címét, miután 7:3-ra diadalmaskodott a döntőben a címvédő Michael van Gerwen ellen.

A skótnál talán senki sem érdemelte meg jobban, hogy felérjen a sportág csúcsára, hiszen rengetegszer játszott már döntőt pályafutása során, de a legtöbbször el is veszítette azokat. Finálébeli legyőzöttje, a világelső Van Gerwen ellen például korábban mind a tíz, tévé által közvetített végső csörtéjét elbukta, köztük a 2014-es vb-döntőt is (4:7), ám most nagyszerű játékkal sikerült kárpótolnia magát.

Hat éve, mielőtt az első, elveszített vb-döntőmig eljutottam, abba akartam hagyni a játékot, de a mostani sikerem bizonyítja, hogy akárhányszor kapsz is ki, sosem szabad feladni az álmodat – mondta a korábban gumisként és teherautó-sofőrként dolgozó Wright, aki 500 ezer fonttal (195 millió Ft) gazdagodott, és feljött a világranglistán a második helyre, holott rögtön az első vb-meccsén meccsnyilat élt túl a Fülöp-szigeteki Noel Malicdem ellen. 

– Amikor a győzelemért dobtam, és az első két nyilammal nem találtam el a dupla tízest, átfutott az agyamon, hogy Michael megint visszajöhet ellenem a sírból. Megkönnyebbültem, amikor sikerült kiszállnom.

Az extrém külsejű, a fodrász felesége által minden egyes fellépésére színesre festett, belőtt hajjal érkező, színes nadrágban kiálló, a nyilait folyton cserélgető Wright sikere abban is rejlett, hogy a Szeigo Aszada elleni meccse közben lecserélte a dobókészletét, ami mellett aztán már végig kitartott, és nagyon magabiztosan tángálta el velük az ellenfeleit.

Habár Van Gerwen több 180-ast dobott a döntőben (16–11), és az átlaga is picit magasabb volt Wrighténál (102,88–102,79), mégis kikapott.

– Fáj a vereség, de Peter minden elismerést megérdemel, ezúttal jobb volt nálam. Az egész tornán meggyőzőbb volt, a döntőben pedig fantasztikusan kiszállózott – mondta a világelső.

– Csak magamat hibáztathatom, mert túl sok duplát rontottam el, de tanulok ebből a pofonból, és még erôsebb leszek.

A vb-döntő után kiderült, hogy a február 6.– május 21. között megrendezésre kerülő darts Premier League-ben kilenc játékos (Michael van Gerwen, Peter Wright, Rob Cross, Gerwyn Price, Mi­chael Smith, Gary Anderson, Daryl Gurney, Nathan Aspinall, Glen Durrant) vesz majd részt állandó jelleggel, míg hozzájuk minden alkalommal egy-egy különböző dartsos csatlakozik.

Egyelőre két külsős neve biztos, az első estén Aberdeenben John Henderson, míg a második alkalommal, február 13-án Nottinghamben Fallon Sherrock, a vb-n két férfit is kiejtő dartskirálynő lép majd a táblák elé.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek