Aktuális

Csonka András utálja a szülinapját

Bors

Létrehozva: 2020.01.18.

Az egész ország csak Picinek hívja, mintha fiatalemberként megállt vol­na felette az idő. Pedig Csonka András idén már 55 éves, még ha ennek a ténynek nem is csap nagy hírverést.

Nincs mit ünnepelni az idő múlásán – vallja Csonka András. És ehhez is tartja magát.  

– Nem rajongok a születésnapokért, a kerek évfordulókon kívül nemigen ünneplem a születésnapomat. Többnyire a barátaim szerveznek nekem bulit, talán csak a harmincadik volt kivétel, azt én szerveztem, jól is sikerült – mesélte lapunknak a színész.

Ettől függetlenül idén az ötven­ötödik születésnapján kétszer is meglepték.

– A nővéremék betoppantak a Játékszínbe előadás előtt tíz perccel. Ők Szegeden élnek, és még nem látták a darabot, a Legénybúcsút, úgyhogy elcsodálkoztam, mit keresnek itt. Aztán hoztak lufit és tor­tát, amit el is fogyasztottunk a színésztársaimmal. Álmomban sem gondoltam, hogy még egy meglepetés fog érni aznap – újságolta Pici, akit a Játékszín előadása végén a színésztársai kö­szöntöttek fel hatalmas tortával.

– Bank Tamás igazgatónak el kellett bújnia, hogy ne bukjanak le, mert én előadás közben mászkálok – tette hozzá a színész.

 – Általában ilyenkor egy gyors leltárt készítek az életemről. Megnézem, min változtatnék, mit tennék másképp, ha újrakezdhetném. Ilyen például a magánélet: bármennyire is szeretem a színészetet, a televíziózást és a zenét, néha bánom, hogy hát­térbe szorítottam a magán­életemet. De a szabadságvágyamat nem tudom elengedni – me­sélte a színész, aki idén újdonsággal készül.

– Szeretném létrehozni a YouTube-csatornámat, és megtalálni azt, hogy manapság mi kell belőlem a közönségnek. Most ezen dolgozom, de emellett persze a színház és a zene örök szerelem marad – mondta a színész, akinek az utóbbival komoly tervei vannak. Idén élő zenekaros koncertet tervez. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073581_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól