Csilla napi 6600 forintból járja be Ázsiát

Csilla napi 6600 forintból járja be Ázsiát

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 18. 14:30
Ki ne szeretne télvíz idején egy napsütötte, meleg helyen lenni? Péter Csilla úgy döntött, hogy megvalósítja az álmát, és egy is­kolatáskányi motyóval indult útnak Ázsiába.
Bors

Ha valakit igazán érdekel ez a földrész, akkor ennek fölfedezésére nem elég egy-két hét. A nagykállói lány annyi mindent meg akar nézni a keleti vidéken, hogy négy hónapot szánt a túrára, és lehet, hogy így sem fér bele neki minden.

– Tavaly tavasszal megfogadtam magamnak, hogy ha egyszer két munkahely között leszek, belevágok egy ázsiai körútba. Pár hónappal később más okok miatt ugyan, de felmondtam, épp amikor ott a száraz évszak kezdődött. Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki – mondta a Borsnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lány.

– Indulás előtt rengeteg blogot, fórumot olvastam főként angol nyelven a hátizsákos költségvetésről. A sok-sok információnak hála Csillának sikerült már előre meghatározni az utazás költségvetését, a repülőjegytől kezdve az ételeken át mindenre gondolt.

– A repülőjegy foglalásánál az a legjobb, ha az indulást tekintve rugalmasak vagyunk, akkor már 1-2 nap eltéréssel is több ezer forintot lehet spórolni. Az utasbiztosítás lehetőségét szintén érdemes alaposan körbejárni, és csak azután dönteni, hogy minden megkérdezett cégtől árajánlatot kaptunk. A vízumra és határátlépésre szánt összeg mellett én napi 20 fontos, azaz nagyjából 7800 forintos limitet szabtam, ami lefedi a szállást, étkezést, belföldi utazást, helyi SIM-kártyát, belépőket és minden egyebet. Most, több mint két hónapot összeadva, körülbelül 6600 forint a napi átlagom anélkül, hogy kuporgatnék. Ez természetesen azzal jár, hogy hotelek helyett hostelekben alszom, puccos éttermek helyett utcai árusoknál és olcsóbb kifőzdékben eszem, illetve tuk-tuk helyett sétálok, helyi tömegközlekedéssel utazom vagy stoppolok.

Sokat lehet spórolni, ha tájékozottak vagyunk: kevés utánaolvasással is hamar kiderülhet, hol van a legjobb pénzváltó, vagy melyik az a busz, amit a helyiek is használnak, de már az is elég, ha a piacon tudjuk valaminek az értékét, így nem dőlünk be a turis­táknak szabott áraknak. Persze, ha valamit megkívánok, legyen az egy pizza, koktél vagy masszázs, akkor nem sajnálom a pénzt, és ugyanez igaz a szervezett programokra is. Mégiscsak nyaralok – mondja mosolyogva a nagykállói lány.

Az étkezéssel sincs problémája annak ellenére, hogy saját bevallása szerint szörnyen válogatós. Emiatt eddig csak egyszerű ételeket próbált ki, a pad thai lett a kedvence. Viszont ha ínyencebb lenne, megkóstolhatná a sült patkányt, a szöcskét, a lárvát vagy a skorpiót is. Csilla egyébként mindössze egy 35 literes űrtartalmú hátizsákkal vágott neki a keleti földrésznek. Ez a méret nem nagyobb, mint egy olyan hátizsák, amit a felsőbb éves diákok használnak. Hiába van úton már két hónapja, ennyi motyó bőven elég neki.

– Mondjuk úgy, hogy nagyon szorgalmas diák vagyok, 8-9 kilós a hátizsákom. Igyekeztem csak a legszükségesebbeket magammal hozni: körülbelül egyheti váltóruhám van, az is helytakarékosan, apróra göngyölve. Egyik legpraktikusabb darabom egy nadrág, amelynek szára fel-le cipzározható – árulta el a praktikáját Csilla.

Péter Csilla utazásait itt követhetik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.