Börtön várhat a fiatal nőre, mert félmeztelenre vetkőzött a saját lakásában

Börtön várhat a fiatal nőre, mert félmeztelenre vetkőzött a saját lakásában

Utah
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 24. 20:00
Bors

A 27 éves Tilli Buchanan a saját lakásában vetkőzött félmeztelenre, miközben valamit barkácsolt a garázsban. Ezért szexuális bűnözőnek nyilváníthatják, sőt az is lehet, hogy börtönbe kell mennie.

A fiatal Utah állambeli nő három kiskorú – 9, 10 és 13 éves – nevelt gyermekével volt otthon, amikor levette pólóját és melltartóját mert melege volt.

A szomszédok azonban észrevették őt az ablakból és azonnal jelentették a rendőrségnek, mert szerintük ez felért egy gyermekek ellen irányuló szexuális bűntettel. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki az emberekből. Sokak szerint ugyanis, ha egy férfi csinálta volna ugyan ezt, abból nem lett volna ekkora ügy, ezért a szexista törvény módosítását követelik.

Bíróság azonban úgy véli, hogy a gyermekek egészségének, biztonságának, jólétének és erkölcsének védelmére a legfontosabb, és nem fér bele, hogy egy nő félmeztelenül mutatkozzon olyan gyermekek előtt, akik vér szerint nem is a sajátjai.

Ha bűnösnek találják Buchanant, akkor nemcsak a börtöntől kell rettegnie, de élete végéig szexuális bűnözőként lesz számon tartva, és soha többé nem mehet gyermekek, játszóterek közelébe.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.