Aktuális

Balatoni kincs a süllő

Címkék
halBalaton

Hu-Zo

Létrehozva: 2020.01.06.

A Magyar Haltani Társaság szavazásán óriási fölénnyel a süllő lett az Év hala. A balatoni süllő nemzetközileg elismert kincs, nem véletlenül mérik aranyárban.

Forrás: Shutterstock

Idén nem volt kérdés, mi kapja az Év hala címet, a süllő vitt mindent. Ez az a kopoltyús, ami annyira szereti a magyar tengert, hogy még a franciák is úgy oktatják, a balatoni süllő a legjobb minőségű Európában. Elsősorban a na­gyobb tavak oxigéndús vizét szereti, de megtalálható nagy és közepes folyókban is. Halászatára egész évben méret- és mennyiségi korlátozás van érvényben, kifogása pedig ívási időben, márciustól április végéig tilos. Az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója, a nemzet halásza, Lévai Ferenc kimondottan örül a süllő győzelmének.

– Ez a hal volt az, amit a kilencszázas évek elején Ausztriába, Németországba Balaton bilétával szállítottak jegeskosarakban, annyira fantasztikus íze volt más országbeli süllőkhöz képest. Az el­múlt húsz évben viszont sötét felhők jelentek meg felettük a kormoránok képében. A süllő hengeres teste és viszonylag kis védekezőképessége miatt ez a csapatban halászó, gyilkos fekete veszedelem óriási mennyiségben pusztítja. Kormoránból átlagban negyvenezer van évente Magyarországon, és elfogyasztanak há­rom­ezer tonna halat – mondta Lévai Ferenc, aki szerint sporthorgászati szempontból olyan egy háromkilós süllőt kifogni, mint vadászként egy szarvasbikát kilőni.

Aki megfogja, általában boldogan viszi haza, mert bélszín kategóriájú termék. A fogassüllô filéjének kilója 4200 forint körül van. Könnyen pucolható, apró pikkelyei vannak, a húsa pedig gyönyörű hófehér.

– Ha kifiléztünk egy süllőt, a fejéből, a farkából és a még némi húsos gerincéből nagyon finom leves főzhető zöldséggel, akár egy húsleves. Elkészíthető gombás szósszal, mint a bakonyi szelet, de minden egyéb módon is, például baconnel körbetekerve – mondta Lévai.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197069_auto_resized.jpg
origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715114412
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196055_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715114412
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715114412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715114412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715114412
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos