Arccal előre kiesett a fülkéből egy ukrán kamionsofőr Nagykanizsán, társa hagyta meghalni

Arccal előre kiesett a fülkéből egy ukrán kamionsofőr Nagykanizsán, társa hagyta meghalni

kamion
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 29. 11:33
Bors

A harmincnyolc éves ukrán állampolgárságú kamionsofőr a járműszerelvényével 2019. október 10-én érkezett Nagykanizsára, hogy egy helyi gyárból lámpatesteket szállítson Oroszországba. Mivel a kamiont aznap nem tudták megrakodni, a férfi megkezdte négy napos pihenőjét az üzem nagykanizsai telephelyén – tudatta a 112press

Másnap érkezett ugyanerre a telephelyre a szintén ukrán állampolgárságú kamionsofőr sértett, aki pihenő idejét hasonló okokból szintén ebben az őrzött parkolóban vette ki. Mivel az ott várakozó terhelttel jól ismerték egymást, a két kamiont egymás mellé parkolták le, majd a kora délután közösen elindultak bevásárolni vacsorára. Beültek a terhelt kamionjába, enni és inni kezdtek éjfélig, mire az általuk elfogyasztott nagy mennyiségű sörtől és whiskytől mindketten lerészegedtek és el is aludtak.

Hajnali kettő óra körül a sértett – aki egyébként súlyos szívbeteg volt – rosszul lett, ezért kinyitotta a vezetőfülke ajtaját, megpróbált kiszállni onnan, de az nem sikerült. Még ülve elvesztette az eszméletét, amire társa is felriadt, de hiába szólongatta a mellette összegörnyedve ülő sértettet, nem ébredt fel.

A férfi kiszállt a kamionból, megkerülte és ajtót nyitva próbált friss levegőt beengedni a sértettnek, aki egyensúlyát vesztve kizuhant a magas ülésről és arccal a földre esett.

A mozdulatlanul fekvő sértett a közvetetten életveszélyes sérülései ellenére ekkor még életben volt.

Társa anélkül, hogy segítséget nyújtott, vagy hívott volna neki, az eszméletlen sértettet magára hagyta és visszaült a kamionba aludni. Rövid időn belül azonban, fél óra alatt  négyszer, mégis kiszállt,

a sértetthez lépett, akinek jól látható sérülései ellenére továbbra sem nyújtott segítséget és nem értesítette az ott parkoló többi kollégáját, a telephely biztonsági őrét és a mentőket sem, hanem ismét lefeküdt aludni.

A reggeli órákban a biztonsági őr fedezte fel a földön fekvő sértettet, aki ekkor már halott volt.

A bűnügyi felügyelet alatt álló férfivel szemben a kényszerintézkedés fenntartása mellett segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt fogházbüntetés kiszabását indítványozta a Nagykanizsai Járási Ügyészség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.