Egymás után érkeznek napjainkban Magyarországra a világsztárok, hogy itt forgassák le a legújabb szuperprodukciókat. Dolgozott már hazánkban többek között Angelina Jolie, Brad Pitt és Will Smith is.
Azt viszont kevesen tudják, hogy hazánknak már a 80-as években, a kommunista diktatúra utolsó időszakában is aktív kapcsolata volt Hollywooddal. Akkor is, ha ezt igyekeztek titokban tartani, és leginkább a zeneművek feljátszására korlátozódott.
Többek között a Magyar Állami Operaház zenekarának játékát dicséri az Indiana Jones filmzenéje is. Az együttes első trombitása annak idején Préda László volt.
A külföldi producerek és rendezők elsősorban azért dolgoztak szívesen Magyarországon, mert már akkoriban is magas színvonalú hangstúdiókkal rendelkeztünk. Nagyon komoly volt a felszereltségünk, ráadásul a magyar zenekarok is világszínvonalat képviseltek
– mondta a Borsnak a trombitaművész.
A zenész egy érdekességet is elmesélt a zeneművek feljátszásának körülményeiről.
– A 80-as évek technikája még nem ismerte a digitális megoldásokat. A vászon a zenekar mögött helyezkedett el, ezért gyakorlatilag úgy kellett játszanunk, hogy a kivetített filmet csak a karmester látta – mesélte László.
– Az Indiana Jones egyértelműen egy igen magas költségvetésű produkció volt, ugyanakkor az is biztos, hogy a világátlaghoz viszonyítva a magyar zenészek olcsón dolgoztak.
A zenész egyébként személyesen is találkozott a legendás dallamok alkotójával, a már ötszörös Oscar-díjas John Williamsszel, hiszen a zeneszerző szerette volna személyesen felügyelni az itteni munkálatokat.
– Igen barátságos és szerény ember. Mindenkivel kedves volt. Én még egy magnókazettát is kaptam tőle, amelyen a korábbi zenéi voltak. Gondolom, ezzel szerette volna magát menedzselni az európai zenekarok körében – emlékezett vissza Préda László.
Persze nem az Indiana Jones volt az egyetlen amerikai film, amelyhez köze volt a Magyar Állami Operaháznak.
– Ugyancsak mi játszottuk fel a Rambo egyik epizódjának címzenéjét is, ám ezt még jobban titkolnunk kellett a politikai helyzet és a film cselekménye miatt. A történet szerint ugyanis a szovjetek kerültek vesztes helyzetbe, ezért a hivatalos munkalapokon sem szerepelhetett a produkció címe, csak egy R betűt tüntettek fel rajta.
Ezek után szinte magától értetődik, hogy a később megjelent videokazettákon sem látható a stáblistán a zenekar neve – fejtette ki Préda László. Hogy ez mennyire bosszantotta a magyar művészeket? Eleinte nem is tudták, hogy így alakult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.