A cirkuszművészet nemzetközi nagykövetévé választották Fekete Pétert

A cirkuszművészet nemzetközi nagykövetévé választották Fekete Pétert

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 19. 19:01
A cirkuszművészet nemzetközi nagykövete címmel tüntették ki Fekete Pétert vasárnap a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára Stéphanie monacói hercegnőtől vette át az elismerést.
MTI

A Fédération Mondiale du Cirque (Világ Cirkuszművészeti Szövetsége) által adományozott elismerést a cirkuszigazgatók számára adott díszebéden vette át Fekete Péter.

Az indoklásban az szerepelt, hogy az európai cirkuszművészet megújításáért, a művészeti ág társadalmi üzeneteinek kidolgozásáért, a cirkuszpedagógiai programok kitalálásáért kaptam meg az elismerést. Köszönőbeszédemben elmondtam, hogy a tradicionális cirkusz és az innováció, a megújuló cirkusz képviseletére tettem fogadalmat- mondta az MTI-nek telefonon Fekete Péter.

Felidézte, hogy tizennégy éves korában bűvészkedéssel kezdte, négy évvel később cirkusziskolába ment Németországba.

Első diplomám cirkuszi diploma volt és egészen 30 éves koromig a bűvészkedéssel, a cirkuszművészettel foglalkoztam, akkor végeztem el a színházi rendezői szakot, de a színházi éveim alatt is csupa olyan darabot rendeztem, amelyben a cirkuszművészet is jelen volt- mondta Fekete Péter, aki 2015-ben lett a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszter biztos, valamint a Fővárosi Nagycirkusz vezetője. 2018-tól az Emmi kultúráért felelős államtitkára.

Fekete Péter a monte-carlói fesztivál keretében pénteken az Európai Cirkusz Szövetség tudományos, szakmai konferenciáján tartott előadást a magyar cirkuszi módszerről.

A program alapja, hogy egy cirkuszi előadás megtekintését követően nagyobb hatásfokkal tanítanak közismereti és oktatási ismereteket a gyerekeknek.

Többek között matematikát, biológiát, földrajzot, fizikát tanulhatnak a magyar gyerekek egy-egy cirkuszi számot elemezve. A világon egyedülálló, Magyarországon működő cirkuszpedagógiai program bevezetése és átvétele iránt Nagy-Britanniából és Ausztráliából is érdeklődnek.

A cirkuszművészet nagykövete elismerést 2018-ban Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselőnek ítélték oda, egyébként elsősorban cirkuszigazgatók kapják meg a díjat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.