Rolandnak Petra a legszebb ajándék - A fradista Ománban kérte meg párja kezét

Rolandnak Petra a legszebb ajándék - A fradista Ománban kérte meg párja kezét

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 23. 08:15
Petra igent mondott, így azt ifjú vőlegény, Varga Roland máris úgy érzi, gyönyörű karácsonyi ajándékot kapott. A Ferencváros válogatott focistája Ománban, Muscat városában kérte meg barátnője kezét.
Burkovits Ferenc

Varga Roland szíves-örömest nyilatkozott a Borsnak a nagy pillanatról, s elmondta, hogy menyasszonya az utazás előtt csak annyit tudott, hogy a téli vakáció egy részét Ománban töltik. 

Csak akkor esett le neki, hogy itt most lánykérés lesz, amikor előkerültek a jegygyűrűk – mesélte a telefonba az ifjú vőlegény. 

– Há­rom és fél éve vagyunk együtt Petrával, s az eltelt idő alatt mindketten jól megismertük egymást. Bátran kijelenthetem, hogy vele szeretném leélni az életemet!

A lánykérésen Varga Roland egyik csapattársa, Priskin Tamás és felesége (szintén Petra) is jelen volt, de természetesen hazatérve a „téli nyaralásból” az itthoni barátokkal is koccintanak majd. 

A szentestét és az ünnepeket leginkább szűk családi körben töltjük, de már most úgy érzem, számomra megérkezett a legnagyobb és legszebb ajándék! – magyarázta a Fradi támadója.

A nagy öröm mellett kötelesség is hárul a fiatal vőlegényre, hiszen a keménységéről (is) híres edzője, Szerhij Rebrov komoly feladatokat írt elő számára, hogy január 5-én ne a nulláról kezdje a felkészülést.

Így aztán mozgalmasak a pihenés napjai. Egyrészt bele kell tanulnia a vőlegény szerepkörébe, a pályán pedig kemény munka vár rá. 

Állok a kettős kihívás elé – mosolygott a boldog focista.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.