Aktuális

Ön is rajong az All I Want for Christmas Is You című számért? Fogadjunk, hogy ezeket nem tudta a dalról

Bors

Létrehozva: 2019.12.25.

1994 az az év, amikor megszületett az egyik leghíresebb és a mai napig rendkívül népszerű dal Mariah Carey All I Want for Christmas Is You örök melódiája. A sikert még maga az énekesnő sem gondolta ekkorának. Egy ilyen fiatal, szárnyait bontogató énekes ritkán ér el ekkora sikert, már ami a karácsonyi dalokat érinti. Íme, néhány érdekes tény az idén 25 éves dalról.

1. Nem tartotta korainak Carey, hogy karácsony albumot készítsen, bár mindenki más igen

1993-ban az énekesnő még javában az előző albumának a Music Boxnak sikerét élvezte, amikor a menedzsere már valami új dolgon törte a fejét. Ezen agyalt a kiadója vezetője és egyben párja Tommy Mottola is. Akkoriban az volt a szokás, hogy egy feltörekvő énekes a karrierje csúcsán ne álljon elő egy karácsonyi dallal. Hiszen hatalmasat lehet zakózni ezzel a témával, ha egy túl ismert és rutinos hang ragad mikrofont, és énekeljen a szeretetről és az ünneplésről. Ha nem jön be a tömegnek, akkor hamar a gödörben találhatja magát.  Az énekesnőt nem érdekelte ez a régi bölcselet, és előállt egy karácsonyi témájú album megírásával.

2. Nem akart egy közhelyes szöveget írni a dalhoz

Nem akart Carey egy olyan dalt írni, ami egy szimpla ünnepi hangulatról szól, vagy egyéb közhelyes témáról. Akart valamit belevinni a dalba, amit mindenki a magáénak gondolhat. Egy ikont akart készíteni, egy himnuszt, amit mindenki büszkén énekelhet az utcán. Ezért a legegyszerűbb módon közelítette meg a témát.

„A dalban azok a pillanatok szerepelnek, amit magam is megéltem.” Ezt nyilatkozta az énekesnő, a dal szövege kapcsán. Így leült egy asztalhoz, elővett egy tollat és egy a papírt, és leírta azokat az élményeket, amelyeket ő maga is átélt mikor gyerek volt. Egy olyan lista volt ez, amelyet a karácsonyhoz társít ő, és sok más ember is.

3. A 60-as évek zenéi nagy hatással voltak rá

A dal zeneileg nem éppen a 90-es éveket idézi. Inkább a 60-as évek világa rejlik a dallamban. A vokál és a dallamvezetés mind arra az időkre vezethető vissza, mikor a háttérhangok nagyban befolyásolták egy zeneszám sikerét. Ha megnézi a klip hangulatát, amit direkt ezért készítettek, simán elfért volna a dal a 60-as években is. Nem lógott volna ki az akkor slágerlistákról sem.

4. A dal rögzítésekor a stúdiót karácsonyi díszeke öltöztették

Bár a dalt augusztusban rögzítették, ez nem akadályozta meg a stábot, hogy igazi karácsony hangulatban haladjon a munka. A hitelesség miatt karácsonyi díszekkel pakolták tele a stúdiót, volt gyertya, díszek, karácsonyfa. Az énekesnő ebben a hiteles feelingben sokkal jobban átélhette a hangulatot.

5. A dal már a karácsonyi zenék örök etalonja marad

Ez a kislemez minden idők legjobban fogyó karácsonyi dalt tartalmazó lemeze. Minden idők 12. legkeresettebb kislemeze a mai napig. Carey számára ez 50 millió dollár bevételt jelent.

6. Az énekesnő kedvenc sora a dalból: mindig is hóra vágytam

Mivel ez egy különleges nap, ezért hóban és igazi téli hangulatban akarom megélni. Most hogy már gyerekeim is vannak, ezért mindig valami havas helyen ünnepelünk, szarvasokkal szánkózással fűszerezve – mesélte Mariah Carey.

7. A dal 25. évfordulóján a dalt újra kiadják és egy turné is szerveződik köre

Igaz, egy limitált mennyiségű fellépést terveztek a szervezők, és csak az Egyesült Államokban, de még így is teltház várja az énekesnőt szerte Amerikában. A célállomások, Las Vegas, Washington D.C., Atlantic City, Boston, New York.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197069_auto_resized.jpg
origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715114412
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196055_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715114412
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715114412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715114412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715114412
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos