Meghallgatás a színművészetin: Baráti hangulatban beszéltek Gothárral

Meghallgatás a színművészetin: Baráti hangulatban beszéltek Gothárral

zaklatás
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 06. 08:30
Bors

Hosszas bujkálás, és többszörösen elhalasztott meghallgatás után szerda délután végre az egyetem etikai bizottsága elé állt Gothár Péter, akinek a Színház- és Filmművészeti Egyetem még abban is segített, hogy úgy sikerüljön bejutnia az épületbe, hogy nem találkozik a sajtó munkatársaival.

A rendezőnek arról kellett számot adnia, hogy miután kiderült, a Katona József Színházban egy kolléganőjével szemben erkölcstelenül viselkedett, az iskola falain belül is zaklatott-e diákot. És bár meghallgatták, hogy ott mi hangzott el, és mi az a konkrét cselekedet, amit a Katonában elkövetett, továbbra is titok – erre ugyanis a meghallgatás során senki nem kérdezett rá.

Gothár pedig továbbra sem hajlandó kiállni a nyilvánosság elé, egyeteme pedig mintha őt védené, semmi konkrétumot nem árult el. Kiderült, a meghallgatás az ügy súlyosságától függetlenül valójában baráti hangulatban telt. Erről Upor László, a színművészeti rektorhelyettese az ATV esti műsorában számolt be. A rektorhelyettes elismerte azt is, hogy Gothár egyetlen kemény kérdést sem kapott, csupán a gondolataira voltak kíváncsiak.

Az Origo értesülései szerint már előre elrendeltetett, hogy felmentik majd Gothárt, a színjátékszerű vizsgálattal mindössze az volt a cél, hogy kimondhassák, a rendező az egyetemen nem zaklatott senkit, így kimosva őt a súlyos vádak alól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.