Jó pár év eltelt Gábor tragikus halála óta, de az emléke még mindig belengi az ünnepet.
Megtanultunk a veszteségünkkel együtt élni, elfogadtuk a sorsunkat. Boldog vagyok, mert azt érzem, hogy a Gábor nagyon büszke lenne a fiaira, ha látná őket
– mondta a Borsnak az özvegye, Móni, aki elárulta, a karácsony náluk hosszú ideje szigorú menetrend szerint zajlik.
– Szenteste napján a bátyáméknál ebédelünk, és út közben megállunk a temetőben. A testvéreméknél ott vannak a szüleim és a teljes nagy család. Mivel a bátyáméknál még van kiskorú lány, aki várja a Jézuskát, ezért utána ők jönnek át hozzánk egy koccintás erejéig, hogy addig legyen lehetősége a Jézuskának leszállítani az ajándékokat.
Este már csak nagyon szűken, itthon vacsorázunk, ajándékozunk. Ilyenkor a nappaliban maradunk mindhárman, nassolunk, tévézünk, és sokszor előfordul, hogy ott is alszunk. Másnap villásreggelivel indítjuk a napot, és a szüleimnél ebédelünk. Majd huszonhatodikán a fiúk az apai nagymamát látogatják meg. Az apósom sajnos már nem él.
A srácok már nem kicsik, februárban lesznek 21 évesek, s mindketten jogi egyetemre járnak. Norbi Budapesten, Roli pedig a Pécsi Tudományegyetemen.
– Már csak szerelemből fociznak, de mindketten ügyesek – meséli az anyuka.
– Gyakran járnak baráti tornákra. De tudnak golfozni, vitorlázni, teniszezni, ám az elsődleges a tanulás. Minden más utána következik.
Hogy Gábor két volt klubja, a Fradi és az MTK mennyire tartja a kapcsolatot a családdal? Kijárnak meccsekre szurkolni, de ennél több kapcsolatuk nincs egyik csapattal sem.
Lehetett hallani, hogy néhány évvel a gyász letelte után az ikrek anyukája megtalálta új párját, s valóban volt egy kapcsolata Gábor halála után.
– Tíz évig tartott, de végül nem lett az életem párja a férfi. Nem lesz vidámabb az idei karácsony, mint az utóbbi esztendőkben. Bár a szeretet sok mindenre gyógyír, még ha az apát nem is tudja visszaadni – zárta szavait a Zava gyerekek anyukája.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.