Aktuális

Korda Györgyöt követelte a közönség

Bors

Létrehozva: 2019.12.09.

Korda Gyuri és Balázs Klári fergeteges hangulatot teremtett a Tüskecsarnokban szombat este. Hiába a jubileumi koncert, Gyuri bácsi ugyanúgy izgul a fellépései előtt, mint az első alkalommal.

Forrás: Csányi Kriszta

Szombat este több­ezres rajongótábor érkezett a Tüskecsarnokba, hogy láthassa a 80. születésnapját ünneplő Korda Györgyöt és örök fiatal feleségét, Balázs Klárit. Míg Gyuri bácsi és Klárika az öltözőben készülődött, addig DJ Dominique, Zoltán Erika és a TNT is szórakoztatta a közönséget. Ami nem is tűnt olyan könnyű feladatnak, ugyanis az egybegyűltek bármennyire élvezték a 90-es évek slágereit, egy idő után mégis Gyuri bácsit követelték.

– Nehéz olyankor fellépni, amikor ilyen szintű Gyuri bácsi-fanok elôtt szerepelünk. De nem is csodálom, hisz én magam is nagyon szeretem őket, imádnivaló em­berek, én is szeretnék ilyen 80. születésnapi jubileumi koncertet adni – mondta a Bors munkatársának Zoltán Erika, miután lejött a színpadról.

Eközben az ország Gyuri bácsija többször besétált a színfalak mögé, és onnan kukucskált a rajongói felé, s látszott, hogy úgy izgul, akár egy kisgyerek.

– Ez a szakma olyan, hogy mindig bizonyítani kell és minden egyes alkalommal bele kell adni mindent, amit tudunk. Most is izgulok, hogy jól sikerüljön és elégedett legyen mindenki – mondta Korda György, majd megkereste Klárikát, hiszen csupán néhány percük volt már hátra a színpadra lépésig.

Amikor felkonferálták a híres házaspárt, mindenki állva tapsolt.

– Mindig izgalomban vagyunk ilyenkor, na­gyon élvezem, hogy több év­tized után is így szeretnek minket, hogy szó szerint a nevünket kiabálva tombol a közönség – mondta Klárika sietősen a színpad felé tartva, majd azonnal fel is csendült Korda egyik legnagyobb slágere, az Ó, lady N.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964416
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964416
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák