Komoly hírnévre tett szert a nagypapa, aki a nyugdíj mellé furcsa hobbit választott

Komoly hírnévre tett szert a nagypapa, aki a nyugdíj mellé furcsa hobbit választott

modell
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 13. 14:00
Bors

A csak „Gramps” néven ismert 73 éves nyugdíjazott üvegkészítő valódi influenszerré vált unokája segítségével. A német nagypapa már több mint félmillió követőt tudhat magáénak divatos megjelenésének köszönhetően.

– Még 2016-ban, karácsonykor megkérdeztem a nagypapát, hogy lenne-e kedve felpróbálni a ruháimat. Meglepetésemre igent mondott, és felvette az egyik utcai viseletem – kezdte Jannik Diefenbach, az unoka, majd folytatta – Annyira szuperül nézett ki benne, hogy muszáj volt lefotóznom. Két héttel később, 2017 januárjában tettem közzé az első fotót az Instagramomon Grampsről, amit a családom és a barátaim egyenesen imádtak. Akkor kezdődött az egész.

Nagypapát és unokát közös hobbijuk még közelebb hozta egymáshoz: Diefenbach hetente megy látogatóba nagyszüleihez, ilyenkor beszélik meg a következő fotós projekteket is. A 23 éves fiatal elmondása szerint minden percét élvezi a Grampsszel folytatott közös munkának.

– Felnézek a nagyapámra. Rengeteg dologra tanított meg gyerekkoromban, és most azt is bebizonyította, hogy sosem késő belekezdeni valami új dologba, és nem szabad félni attól, ami eltér a megszokottól – részletezte az unoka.

Gramps heti háromszor jár edzőterembe, hogy egészséges és fitt maradhasson. Diefenbach szerint ő a legklasszabb nagypapa, akit csak el tud képzelni.

Általában Gramps unokája választja ki a ruhákat, de a nagypapa a mindennapi életben is hasonlóan öltözködik, nemcsak egy fotó erejéig veszi fel a darabokat, amiket olyan sztárok is viselnek, mint Kanye West vagy Justin Bieber.

– Belementem a dologba, mert nem tudtam, mi lesz majd belőle. Azt gondoltam, az unokám csak egy fotó erejéig akar hülyéskedni, de aztán ez lett belőle. Imádom az új ruháimat, sokkal kényelmesebbek, mint a régiek, és a modellkedéshez is hozzászoktam már. Kellemes hobbi ez, és az unokámmal is jó együtt lenni – nyilatkozta Gramps.

A divatos nagypapa azt is elmondta, hogy a legnagyobb inspiráció számára a felesége, aki egyébként imádja az új stílust. Gramps neje arra törekszik, hogy férje mindig sportcipőben és divatos sapkában menjen el otthonról. Sőt, olykor a nagymama is beszerez néhány divatos darabot.

– Remélem, ugyanilyen boldog és kiegyensúlyozott leszek az ő korában – zárta szavait a hipszternagyi unokája.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.