Kacsafejet evett Horváth Éva

Kacsafejet evett Horváth Éva

Horváth Éva
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 21. 13:30
Bors

Egy emberként estek rajongói Horváth Évának, amiért a modell levágott kacsafejekből főzte meg kedvenc balinéz levesét.

A földi paradicsomban nyaraló Horváth Éva él-hal a helyi fogásokért, így azért a különleges ételért is, amely sokaknál kiverte a biztosítékot a közösségi oldalán.

– A világban járva mindig megkóstolom a helyi ételeket, sőt, még főzőtanfolyamra is beiratkozom, hogy a tradicionális fogásokat el tudjam készíteni – meséli a Borsnak Éva, akinek egyik kedvence a balinéz csípős leves.

– Pár napja feltöltöttem az Instagramra egy videót, amelyben ezt a levest készítem el kacsafejből és nyakból. Pontosan tudtam, hogy ezzel ki fogom akasztani az embereket, számítottam a kommentekre, de nem érdekel. Egyáltalán nem undorító a leves, igaz, nem a legszebb látvány a sok levágott fej, de az íze isteni.

A modell egyébként nem először eszik bizarr fogást.

– Kóstoltam már szöcskét, és kígyót is, de szerintem semmivel sem gusztustalanabb, mint a húslevesben főtt tyúktaréj, nyak vagy láb, amit szintén imádok. Száznapos tojást viszont nem szívesen ennék – fűzi hozzá az édesanya, aki minden nemzet konyháját nagyon szereti, karácsonykor azonban marad a hagyományos, magyar ételeknél.

– Természetesen halászlevet főzök harcsából, és egy egész kacsát is sütök, de készítek még egy balinéz ételkülönlegességet is, Betutu tyúkot – zárja nevetve Éva.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.