Horror Albertirsán – Magát buktatta le Éva gyilkosa

Horror Albertirsán – Magát buktatta le Éva gyilkosa

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 05. 08:30
A gyilkos hazugságvizsgálaton bukott le
L. B.

Hónapokig mesterien eljátszotta az aggódó társat, s ha a kihallgatásán nem hoz meg egy számára értelmetlen döntést, lehet, hogy máig sem találták volna meg a hétgyermekes albertirsai családanya elásott holttestét. P. Zoltán azután ismerte be szörnyű tettét, hogy a hazugságvizsgálaton – amihez nem is lett volna köteles hozzájárulnia – megbukott.

Ahogy arról beszámoltunk: az 54 éves férfi még augusztus 10-én egy vita után fojtotta meg egy zsineggel, majd ásta el a szomszédos ház pincéjébe a szakítani próbáló szerelmét. A nyomozás során a zsaruknak bizonyossá vállt, hogy a férfi tudhat valamit, esetleg ő tüntethette el a nőt, ezért november végén tanúként kihallgatták. Eleinte mindent tagadott.

– Védencem a poligráfos vizsgálathoz hozzájárult, ami egyértelműen jelezte, hogy a rendőröknek adott válaszai megtévesztőek. Ezután már beismerte a bűncselekmény elkövetését, de annak szándékosságát tagadta – nyilatkozta a Borsnak a férfi kirendelt védője, dr. Czibor Zsuzsanna. – Döntését azzal magyarázta, hogy a történtek már borzasztóan nyomasztották, testileg és lelkileg is megviselte az elmúlt időszak, s egyébként is azt tervezte, hogy előáll az igazsággal – tette hozzá az ügyvéd.

A szakemberek átkutatták a helyszínt, a te­temkereső kutya pedig a szomszéd épületben gyorsan szagot fogott. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.