A magyar nők és anyák nevében tegnap a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és a Mindennapok Női Szemmel Egyesület tartott közös sajtótájékoztatót a Katona József Színház főbejárata előtt, amelyben tudatták, petíciót indítottak, hogy a rendező minden darabja kerüljön le a műsorról.
– Ebben az eseményben, ami itt történt, abban a színházban, amely zászlóshajója volt a 2017-ben Amerikából elindult metoo mozgalomnak, az a legfelháborítóbb, hogy egy éve tudnak az ügyről, amelyről eddig mi nem tudtunk semmit. Magyarországon egyetlen nőtársunk sem élheti át azt a zaklatást, visszaélve a vezetői hatalommal, ami ha minden igaz, ezek között a falak között megtörtént – kezdte Szőnyi Kinga, az asszonyszövetség elnöke, aki szerint különösen szomorú, hogy Gothár Péter a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a jövő generációit is képezte.
– Kulturális tagozatunkhoz több aggódó szülő is írt most, hogy nemsokára kezdődnek a felvételik, és hogyan engedjék gyermekeiket, különösen lányaikat ezen intézmény falai közé, ahol nem tudják, mi vár rájuk. A magyar filmművészet nem érdemli meg azt a sorsot, hogy elveszítsen tehetséges fiatalokat, akik talán azért nem mennek az egyetemre, mert nem akarnak ilyen közegben tanulni – mondta Szőnyi, aki emlékeztetett arra, hogy 1956. december 4-én az asszonyok néma tüntetéssel álltak ki egy olyan elnyomó diktatúra ellen, amely vérbe fojtani készült a forradalmat.
Az elnök elmondta, szerinte megengedhetetlen az is, hogy az SZFE maga vizsgálja ki az ügyet, ami a saját falain belül történt, ahogy az is, hogy a Katona, és így igazgatója, Máté Gábor egy évig hallgatott a Gothár-ügyről.
– Az igazgató elismerte, hogy már egy éve tudott az ügyről, mégis eltussolta. Példát kell statuálni, eljuttatni minden emberhez azt az üzenetet, hogy ilyet nem lehet tenni. Valószínűleg, amikor a hölgy elment az igazgatójához, az nem kizárta a színház falai közül a szexuális zaklatót, hanem visszazavarta a kolléganőjét, hogy dolgozzon vele együtt – magyarázta Szőnyi Kinga.
– Azt kérjük, hogy sehol ne játsszanak Gothár-darabot, ezért egy petíciót indítottunk. Védjük meg a gyerekeinket! Mutassuk meg együtt, hogy elutasítunk mindenféle erőszakos cselekedetet! – vette át a szót Király Nóra, a Női Szemmel alapítója, aki hozzátette, egy erkölcsileg felelős vezetőnek, ha ilyen ügy jut a tudomására, kötelessége lett volna tájékoztatni az egyetemet is, ahol Gothár szintén fiatalok közelében lehetett.
Az egyetem etikai bizottsága éppen a sajtótájékoztatóval egy időben hallgatta volna meg a rendezőt. A vizsgálat eredetileg tízkor kezdődött volna, de elhalasztották, s végül délutánra tették át az időpontot. Lapzártánkig nem érkezett hír az eredményéről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.