Aktuális

Felkészült, szigorú: Bódog a fő jelölt

Turcsik Norbert

2019. december 20. péntek 09:15

Bódog Tamás nevét emlegetik Debrecenben, mint első számú edzőjelöltet, ha a télen meneszti a gyengén szereplő fociklub Herczeg Andrást.

A várakozásoknál jóval gyengébben szerepelt az ősszel a bajnokságban a DVSC, amely mindössze két pontra van a ki­esőhelytől, igaz, van egy pótlandó idegenbeli meccse a Fradi ellen. Mindez azért is meglepő, mert Herczeg András vezetőedző tulajdonképpen ugyanezzel a csapattal végzett a harmadik helyen az előző idényben.

Folyosói pletykák szerint a gondokat az jelenti, hogy néhány játékos elszállt magától, nem tiszteli a szakembert, és nem veszik őt elég komolyan. Herczeg menesztése esetén a tűzoltásra több jelölt neve is szóba került.

Információnk szerint a Diósgyőrből 2018 tavaszán távozó Bódog Tamás tűnik az első számú várományosnak. A Németországban tizenöt évet futballozó, majd évekig má­sodedzősködő korábbi válogatott hátvéd keménykezű szakember hírében áll. Későbbi nyilatkozatai arra utalnak, hogy a DVTK focistáit is szoros pórázon fogta, ami nem tetszett az öltözőnek, és megbuktatták. 

A fiatalok nem feltétlenül voltak azon a szinten, hogy az NB I-ben szerepeljenek, s ha valaki megmondta nekik a véleményét, akkor hajlamosak voltak megsértődni. A magyar játékosok kissé vattába vannak csomagolva – jelentette ki a Magyar Nemzetnek áprilisban.

Természetesen kerestük Bódogot, de nem értük el, ugyanakkor a csakfoci.hu-nak azt nyilatkozta, készen áll arra, hogy másfél év után újra munkát vállaljon vezetőedzőként.

– Most jön a téli időszak, ilyenkor általában ahol elégedetlenek a csapat szereplésével, ott nagyobb a mozgás. Persze szeretnék már újra dolgozni, úgy érzem, itt az idő, hogy bekapcsolódjak a napi munkába, mert már hiányzik – mondta a honlapnak az edző.          

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511810_auto_resized.jpg
origo.hu

Új barátnője van a csalással vádolt Fekete Dávidnak - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20338_resized.jpg?avcount=1696473307
origo.hu

Elfoglaltak egy államot, ami Magyarországtól mindössze 20 kilométerre van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510721_auto_resized.png
metropol.hu

Csisztu Zsuzsa bevallotta, harcban állnak a gyilkos kórral

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508731_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem ezt várták Szoboszlaitól, értetlenül állnak Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511712_auto_resized.jpg
vg.hu

Oroszország véletlenül lelőtte a legjobb vadászgépét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20347_resized.jpg?avcount=1696473307
origo.hu

Teljesen szétműttette magát Horváth Gréta, rá sem lehet ismerni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510109_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. október 5.: az Ikrek elemében van, a Bika legyen óvatos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696473307
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510561_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ott voltunk! Hatalmas fordulattal zárult L.L. Juniorék válópere - fotón a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696473307
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/GKU-DAU6xhlhDgcsgTo4KWIG78KsWpPYLqktyY_wBs0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0MDlkNzVmMGI5MDQ3ODg4MWYwZDJiMDMyY2NkYWFi.jpg
Tragédia

A rendőrök is megdöbbentek: Szörnyű tragédiába fulladt a magyar nő és szeretőjének viszonya