Egyetlen fotó változtatta meg a háromgyermekes anyuka életét - végül az állását is otthagyta

Egyetlen fotó változtatta meg a háromgyermekes anyuka életét - végül az állását is otthagyta

divat
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 09. 14:00
Gyakorlatilag a gyerekeinek - no meg egy véletlennek - köszönheti, hogy 180 fokos fordulatot vett az édesanya élete.
Bors

Egyetlen szerencsés fotónak köszönheti, hogy egész más életet él ma egy háromgyermekes édesanya, mint pár évvel ezelőtt. Ma már nem kell dolgoznia, gyakorlatilag minden percét azzal töltheti, hogy a lányait öltöztesse és lefotózza.

Az ausztrál Eleesha Quinn, amikor kitette az első olyan fotót a lányairól, ahol egyforma ruhába öltöztette őket, még nem gondolt semmi olyasmire, hogy ez majd mennyire megváltoztatja az életét. A ruhamárkát is csak azért jelölte meg az Insta-posztban, hogy a barátnői tudják, hol vette őket. Aztán amikor a cég megosztotta a saját oldalán is a fotót, egyik pillanatról a másikra minden megváltozott.

Eleeshának több és több követője lett, a cégek pedig sorra jelentkeztek nála egy-egy posztért - ő pedig örömmel öltöztette újra és újra egyforma ruhába a hétéves Logant, az ötéves Aleeiát és a hároméves Islát. 

A lányok fotóit ma már közel 200 ezer ember követi napi rendszerességgel, a cégektől pedig annyi megkeresés érkezik, hogy az asszony egy ideje a munkáját is otthagyta, és kizárólag a lányairól szóló Insta-oldallal foglalkozik.

Eleeshának egyébként - amellett, hogy igen jó bevételi forrás - hatalmas könnyebbség is, hogy egyforma ruhába öltözteti a lányokat. Ennek ellenére - mint elárulta a Daily Mail Australiának - ha egyszer elég idősek lesznek ahhoz, hogy már kialakuljon a saját stílusuk, akkor engedi őket bármit viselni, még akkor is, ha ezzel árt majd a “családi üzletnek”. “De most még imádják. Valójában nagyon felháborodnak, ha nem egyforma ruhában vannak, olyan szoros a kötelék köztük.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.