L. Zs. és a párja kapcsolatából három gyermek született, két éve december 24-én pedig a sértett, azaz a családfő szüleinél karácsonyoztak, ahol alkoholt is fogyasztottak. A délután során az édesanya, a vádlott hazament a legkisebb gyermekkel, hogy ruhát vigyen a nagyobbaknak.
A férfi azonban nem szerette volna, hogy visszavigye a gyereket a szülei házába, emiatt összevesztek és kiabálni kezdtek egymással. A dulakodás közben a L. Zs. elesett és beütötte a fejét, majd ezt követően felkapta a konyhában lévő kenyérvágó kést és az élettársa hátába szúrta.
Miután a férfi kihúzta a kést a saját hátából, megkérte párját, hogy adja oda neki a telefont, de ő a kérésének nem tett eleget, ezért a sérült családapa átment a szomszédhoz segítséget kérni, aki rögtön értesítette a mentőket. A késszúrástól közvetlen életveszélyes állapot alakult ki, a férfi életét csak az orvosi beavatkozás mentette meg.
A Budapest Környéki Törvényszéken csütörtökön ítélet várható az ügyben. A nőnek emberölés kísérlete miatt kell felelnie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.