Anyukájának próbált üzenni a karácsonyi ünnepségen a középső ujjával hadonászó kislány

Anyukájának próbált üzenni a karácsonyi ünnepségen a középső ujjával hadonászó kislány

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 17. 18:30
Bors

Újabb ékes példája ez a történet a gyerekek és a felnőttek közötti kommunikációs zavarnak, illetve az ebből adódó vicces szituációknak. A kis Ella Legge egy karácsonyi műsorban szerepelt, ami nagyjából 30 perces volt, de nnek a kétharmadában meglehetősen kiesett a szerepéből. Az angyalkának öltözött ötéves a színpadon állt, amikor a középső ujjával hadonászni kezdett, próbálva elérni, hogy anyukája észrevegye. Carla Bovingdon viszont valami másra figyelt, így az sem tűnt fel neki, hogy a lánya egy idő után már mindkét középső ujját a magasba emelte.

Ella egyébként nem így próbálta kifejezni a nemtetszését, hanem csak annyi történt, hogy megsértette jelmezével az ujját, amit próbált anyukájának jelezni, aztán pedig amikor ez nem sikerült, a másikkal összehasonlítva vizsgálgatta a sérülés mértékét.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.