Több amerikai család is arról számolt be, hogy a távfelügyeletre használt biztonsági kamerán keresztül megfigyelték őket. Az egyik család gyerekszobájában volt felszerelve kamera, és egy férfi szólította meg a kislányt. Azt mondta, ő a Télapó, a kislány legjobb barátja. Persze a kislány halálra rémült, de az ijedtségen kívül nem esett bántódása. A másik család a nappalijában buktatta le a hekkert, ugyanis a tévét néző gyereknek kezdett el kérdéseket feltenni a „betörő”. „Mit nézel? Melyik sorozat ez? Melyik évadot nézed?” A gyerek nem is értette, mi történik, ezért nem válaszolt. A helyzetet apuka mentette meg, amikor a hűtőhöz sétált, és neki is kérdéseket tett fel. Az apa rájött, hogy a kamerán keresztül beszélnek hozzájuk, így gyorsan kikapcsolta azt. De ezzel vajon megoldotta a problémát? A készülék Magyországon is kapható, így nem árt néhány fontos dolgot tudni a használatáról.
Nem véd eléggé a hekkerek ellen
Általánosságban elmondható, hogy az okostermékeket gyártó cégek mindent megcsinálnak, hogy jól működjön a készülékük. Nagy valószínűséggel azonban a feltörhetőséget nem teszte- lik kellőképpen, hiszen ez pluszköltség lenne.
– Ez mindenféle készülékre és applikációkra igaz – kezdi a Borsnak Horváth András IT-szakember.
– A nem körültekintően tesztelt, gyengébb minőségű termékeknél fordulhat elő, hogy könnyen feltörhetőek. A legnagyobb gondot azonban az okozza, hogy minden kütyü egy hálózaton van, vagyis egy wifin keresztül működik. A legrosszabb esetben, ha feltörnek egy eszközt, onnantól kezdve pár másodperc múlva megvan a wifi-kulcs onnan pedig egy kattintás, és minden eszköz adatforgalmát látja a hekker – mondja a szakember.
Véleménye szerint elég a kütyük között egy gyenge láncszem, és máris megvan a baj.
– Jó megfontolni, milyen termékeket vásárol az ember. Az informatikai eszközöknél elmondható, hogy a drágább termék általában jobb és nagyobb biztonságot is nyújt.
Több hálózat kell a védettséghez
Ha a vásárló nem szeretné kitenni magát ennek a biztonsági kockázatnak, akkor szakember segítségét kell kérni.
– Hasznos beszerezni egy olyan routert, ami több hálózatot képes létrehozni. Ezt a szolgáltató routeréhez kell csatlakoztatni. Minden egyes eszköztípusnak javasolt külön wifi- hálózatra kerülni. Például a tévé, a számítógép, az okostelefon egy hálózatra, a kamerás megfigyelőrendszer elemei – vagyis a kamerák és a hozzá tartozó rögzítő – egy másik hálózatra. Így elkerülhető, hogy minden az adathalászok kezébe kerüljön – magyarázza a szakember.
A szakember másik tanácsa pedig a jelszógenerátor. Több ilyet is talál az ember az interneten. Itt kiválaszthatja, hogy milyen típusú karaktereket szeretne használni, majd a rendszer legenerál egyet. Ez persze nem lesz könnyen megjegyezhető, de ez a lényeg! Bármilyen furcsa is, ha az ember a wifi-router alá rejti a papírfecnire írt jelszót, sokkal nagyobb biztonságban lesznek az adatai a külső támadókkal szemben. Ha nem szeretne ilyen komolyan foglalkozni a védelemmel, jobb, ha nem wifis készüléket vesz.
Veszélyes a csendes támadó
A szakember szerint ezek az emberek legénykedtek azzal, hogy betörtek a rendszerbe.
– Jobb esetben csak magukat szórakoztatták mindenféle hátsó szándék nélkül, de jobb félni, mint megijedni. Az adathalászok azonban ha betörnek valakinek a rendszerébe, összegyűjtik az adatokat, eltüntetik a nyomokat, és szó nélkül távoznak. Olyan, mintha ott sem lettek volna. Ezért még veszélyesebbek – mondja végezetül Horváth András. H. N. Zs.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.