Óriási a felháborodás: Karácsony kitiltaná a dízelautókat Pestről

Óriási a felháborodás: Karácsony kitiltaná a dízelautókat Pestről

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 09. 14:46
Kitiltaná a dízel autókat Budapestről Karácsony Gergely – közölte a Hír TV, a főpolgármester Inforádiónak adott interjújára hivatkozva. Máris óriási a felháborodás.
Bors

A portál szerint az új főpolgármester intézkedéseinek köszönhetően a jövőben jelentős nehézségekkel szembesülhetnek a Budapesten autózók.

Azok után, hogy a fővárosi közgyűlés alakuló ülésén kihirdették a klímavészhelyzetet, Karácsony Gergely már az autók kitiltásáról beszélt az Inforádióban. A főpolgármester azt is világossá tette, hogy ő nem szeretne járműveket látni a rakpartokon, sőt bejelentette, hogy rövidesen a hétvégén autómentessé teszi a Duna mindkét partját.

Karácsony Gergely műsorvezetői kérdésre, miszerint lehetséges-e, hogy egy idő után nem mehet majd haza a tizenöt éves dízelautójával úgy válaszolt: „előbb-utóbb ez be fog következni„.

A bejelentés nyomán máris hatalmas felháborodás tört ki, hiszen a hebehurgya lépés százezerek életét lehetetlenítené el. Dühös hozzászólások ezrei árasztották el a közösségi médiát.

Az Origo közösségi oldalán az egyik hozzászóló arról ír, hogy

„Úgy látszik szeretne tömegtüntetéseket és kártérítési perek sokaságát. Arról nem is beszélve, hogy a tömegközlekedés, áruszállítás és a taxik nagy része diesel”. Szerintem tiltsunk ki minden autót! Csak riksával meg szekérrel lehessen közlekedni! Budapest hamarosan úgyis egy hatalmas erdő lesz! – írta egy másik hozzászóló.

Mások még ennél is jobban felháborodtak:

„De remélem akkor a BKV buszok sem járhatnak, sem a teherautók amik a boltokba szállítják az élelmiszert, a patikákba a gyógyszert, valamint megszünteti a gázolaj jövedéki adóját, és a diesel autókra vonatkozó súlyadót is eltörli ez a kis f...p. ”

„Szerintem nem tudja, mit csinál ill. mi a következménye. Még azt sem tartja be, amit ígért, de az összellenzékiek kedvébe akar járni kapzsi kívánságok teljesítéseként első legfontosabb feladatként ezt a baromságot találta ki.”

„Alig 1-2 hete tette be a seggét a főpolgi székbe, de már kapja az ívet a ”sajátjaitól„.... szerintem csoda lesz, ha kihúzza az 5 évet. Ekkora dilettantizmussal, hebehurgyasággal, mellyel folyamatos magyarázkodásra kényszerül, nap mint nap megerősítve, hogy mekkora lúzer. Derék kis botrányok lesznek még itt. És azok se fogják sokáig a helyén hagyni, akik most a vállán tartják a kezüket.... tán eleve ez is volt a szándék.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.